Testes? Lekváros? Még mit nem!

03 aug, 2012

Alice Feiring, aki a Newsweek és más boros médiumok kedvelt és olykor viharokat kavaró kolumnistája – nem utolsó sorban azért a hévért, ahogyan a kaliforniai borokat ostorozza például egyik Los Angeles Times-ban megjelent cikkében, miszerint „ezek a nedűk túlságosan megcsináltak, alkoholtartalmuk túlzottan magas, a tölgyfa íz és illat a szükségesnél erősebb módon van jelen bennük, túlárazottak és nem utolsó sorban piaci jelenlétük túlmanipulált”. Nos, amikor ilyet olvas amerikai szerzőtől egy sztoikus szemléletű közép-európai, akkor komolyan kezd fülelni, mert bár az alábbiakkal lehet vitatkozni vagy egyetérteni – széles a skála a 2 véglet között -, de az tagadhatatlan, hogy az USA-ból divathullámok indulnak ki, amelyek gyakran, tetszik vagy sem, meghatározó fogyasztási trendekké alakulnak a világban.

Lássuk, hogyan kezdődött – stílszerűen írva – az erjedés. A 2000 utáni első években nem kevés borbarát és étterem „hasfájásra” kezdett panaszkodni a kaliforniai borok egyre növekvő testessége miatt. Míg hajdanán az innen szármató borok alkohol szintje a szerény 12,5 % körül alakult, addig az utóbbi évtizedekben 14,5 % fölé került, nem ritkán meghaladva még a 16 %-ot is. A zsémbes fogyasztók véleménye szerint a borok durván darabosak, vastagok és testesek. A fajtajellegesség és a finom árnyalatok eltűntek, mert átvette helyüket a lekváros, túlzó gyümölcsösség, ami a meghatározó jegyévé vált a kaliforniai boroknak.

De minden jónak vége szakad egyszer, és nem kell túl nagy éleslátás ahhoz, hogy észrevegyük, ma egyfajta forradalom zajlik a bor világában. Borszaküzletek és éttermek, mint például a New York-i Chambers Street (http://chambersstwines.com) vagy a San Francisco-i Nopa (http://www.nopasf.com/), amelyek korábban valósággal kiseprűzték a családi borászatok termékeit, ma már küldetésükként élik meg azt, hogy kifejezetten elkötelezett forgalmazóivá váltak olyan kaliforniai pincészetek termékeinek, ahol visszafogják a „nagy testet” borokban. Mindezt oly módon, hogy a szőlőt alacsonyabb cukorfokkal szüretelik, és arra koncentrálnak, hogy a fajtajelleget a talaj típusával harmonizálják. Elegánsabban fogalmazva a kaliforniai borok kezdenek az ősállapotból kiemelkedni közelíteni saját felettes énjükhöz, egyszerűbben fogalmazva a borvidék kezd felnőni.

Az egyik legjobb példa erre Hank Beckmeyer, aki a popzene világából érkezett, és fanatikus borkedvelő. Francia feleségével egyetemben találtak egy meglehetősen távoli (talán túlságosan is) földet a Sierra Foothills-ben (csak 1987-ben lett elismert amerikai borvidék, ún. American Viticulture Area, jóval keletebbre helyezkedik el Kaliforniában, mint az általánosan ismert Sonoma és Napa völgyek) a 2000-es évek elején. Meggyőződésként vallva, hogy a legszebb borok mészköves vagy őrölt köves talajon teremnek, saját kezűleg telepítettek mintegy 16 hektárt zúzott gránittal borított földbe. Mára eljutottak oda, hogy 9-10 ezer palacknyi bort készítenek csúcsminőségű Rhône-völgyi (elsősorban syrah és grenache) és nebbiolo szőlőfajtákból. Bár nem könnyű ezeket a borokat eladni egy a cabernet-k és pinot-k által uralt országban, de 25 USD alá belőtt árfekvésű boraik minden palackja lábon elkelt.

Ugyanez a helyzet a Sonoma-völgyi borászduó Arnot és Roberts esetében is. Amikor 2002-ben elkezdték az üzletet, boraik az akkori „lekváros divat” szerint készültek. De aztán jött 2005, egy hűvös évjárattal a nyakukra, és ekkor megpróbálták újraértelmezni a borkészítést. Az évjárat a megszokottnál sokkal vékonyabb bort produkált, alacsonyabb alkoholtartalommal. Ez bizony meglehetősen lesújtó volt a 2 borász számára. Mivel kevesebb, mint 25 ezer palackot tudtak csak készíteni abban az évben, csak arra számíthattak, hogy majd csak találnak olyan fogyasztókat, akik értékelik az ilyen jellegű borokat. És lőn! Utána már kifejezetten olyan ültetvényeket kerestek, amelyek hűvösebb, sőt kifejezetten „zord” éghajlatú helyeken terültek el. Így találtak egyébként San Francisco közelében a célnak megfelelő földeket. A vidék itt olyannyira barátságtalan, hogy a 2 borásznak nem kis szerencsére van szüksége ahhoz, hogy syrah-juk elérje a 12 %-os alkoholfokot. Fanatikus híveik azonban nem törődnek a szőlőnevelés nehézségeivel, hiszen a syrah szép struktúrájú, káprázatosan gazdag beltartalmú, jól passzol a fine dining ételeihez. A kereslet olyan mértékű lett iránta, hogy szempillantás alatt egyfajta „ellen-kultusz” kultusz borrá avanzsált.

A legfigyelemreméltóbb változás azonban talán Nan Helgelandé. Őt, a „Titokzatos folyók” című film forgatókönyvírójának, Brian Helgelandnak a feleségét a bor és a borkultúra teljesen megbabonázta. Álmait megvalósítandó birtokot vett Los Alamos közelében, ahol megalapította a Martian Pincészetet (http://www.martianvineyard.com/, ami nem másból, mint a fiaik – Martin és Ian – nevéből ered). Férje is „belekortyolgat” az üzletbe, de azért megmaradt eredeti szakmájánál. Nan, miután megszerezte a szükséges elméleti képzést, elkötelezte magát a biodinamikus szőlőművelés mellett, gyakorlatilag a tíz körmével érte el azt, hogy büszke lehessen eredményeire. „Fontos volt számomra, hogy tudjam, miként kell szőlőt metszeni” – állítja, és ez markánsan megkülönbözteti sok „műmájer” borászati vezetőtől és média celebritástól, akik bizony nem szeretik bepiszkolni a kezüket.

Helgeland legelső borának debütálása a 2011-es évjárat volt. Borászával közösen az a hitvallásuk, hogy olyan borokat készítenek, amelyek a legkevesebb és legkíméletesebb kezelésen mennek keresztül, és kifejezetten élvezetet nyújtanak a párosított ételek elfogyasztásakor. Ezek a borok visszafogottak, mégis élénkek és frissek, ropogósak. Mint a korábbi pincészetek, ők is Rhône-völgyi fajtákat és az izgalmas, lendületes borokat adó albariño (alvarinho) fajtát termesztik.

Amióta a „Kerülőutak” című film a mozikba került, a filmezés helyszíne, Kalifornia állam Los Angeles és San Francisco közötti ún. Central Coast nevű vidéke – ahol Helgeland birtoka is elterül – elképzelhetetlen mennyiségű pinot-t produkált. Pedig ha ezen zord vidéken végigtekintünk, rögtön az juthat eszünkbe: „Tényleg a csúcs pinot-k készítésére a legalkalmasabb ez a terület?” Kétségtelen, hogy a pinot noir, mint szőlőfajta a hidegebb éghajlatot és a mészkövet kedveli, de az itteni bozóttal sűrűn benőtt vidék, az égető napfény és az agyagos talaj meglehetősen messze van az összehasonlítási alapként mindig szóba kerülő franciaországi burgundiai borvidék éghajlat és talajviszonyaitól. Nan Helgeland csakúgy, mint a többi, a piac rezdüléseire kifejezetten odafigyelő borász, is jó érzékkel árazza be „ellen-kultusz” borait. Borászata gondosan és organikus módon művelt szőlőkből, minimális kezeléssel előállított borait 24 USD alatti palackáron adja.

Jóllehet a fenti példák egy alulról jövő kezdeményezés első csírái, egy másik ígéretes kezdeményezés is megpróbálja hallatni a hangját a mindent eltaposó „fősodor” mellett. Ők az ún. „Egyensúlyvadászok”, akik nyílt borkóstolókat tartanak a szakma és a közönség számára. Még csak a működésük második életévét tapossák, de már számos nagy nevet tettek híveikké. Céljuk az, hogy a Kaliforniában bekövetkezett pinot metamorfózissal szemben, aminek során az elegáns borból silány lőre lett, lándzsát törjenek olyan borászok mellett, akik – nem tévedés – kiegyensúlyozott borokat készítenek. És ma már 30 ilyen borász van a tarsolyukban! 2012. áprilisi New York-i kóstolójuk belépőit 2 nap alatt eladták. Csaknem 400 borimádó forgószélként támadta le őket, fejenként 75 dezsőt leperkálva azért, hogy a különleges felhozatalt megkóstolhassák. Az „Egyensúlyvadászok” egyik vezetőjének szavai különösen elgondolkodtatóak: „Az amerikai borfogyasztó ínye és ízlése fejlődik, érlelődik, éppen ezért ma már sokkal nagyobb az igény a kifinomultabb borok és így az összetett élményt nyújtó borkóstolók iránt„. Tehát, még ott is, az örökké csodált Amerikában is vannak kevésbé bárdolt fogyasztók, ott is lehet pallérozni az ízlést. Jó hír ez az „amerikai életérzéstől” mindig ájuldozó sznobok aláhulló testét rezignáltan szemlélőknek.

És persze – ahogy az mindig lenni szokott – nem mindenki élvezte a fenti eseményt ott sem. A „Wine Enthusiast” (http://www.wineenthusiast.com/) magazin egyik szerkesztője flegmán ezt jegyezte meg a kóstolt borokról: „Hát bizony, nem igazán kaliforniaiak!” Most akkor, hogyan lehet itt igazságot tenni? Felesleges, mert a megoldás, mint mindig, egyszerű: „Ahány ember, annyi vélemény.” És ez pont így jó. Mert a legfontosabb, hogy jó borokat igyunk.

A Newsweek cikke nyomán

1 comment