1 2 3 4 5 6 7 8 előző következő
A természet, feledve téli álmát, kitárta színes virágait, és a már-már nyárias meleg miatt összetalálkozott a jácint és a korai tulipán az illatos orgonával. A kis zavar ellenére mégiscsak tavasz van, de biztosak lehetünk abban, hogy eljön majd a nyár is, színekkel, meleggel, buján és nőiesen, mint ahogy ezt a ByMe kollekciója is sugallta egy szép este erejéig…
2009. március 27-én mutatták be Budapesten, a Solinfo Lámpastúdió bemutatótermében Tom Dixon kollekcióját. Közte volt több olyan munka is, melyek először a Milánói Dizájn Hét részét képező Euroluce Nemzetközi Világítástechnikai Szakkiállításon lesznek láthatóak. A formatervezés nagyágyújának nevével fémjelzett, ízig-vérig brit márka teljes világítástechnikai és lakberendezési kínálata mostantól Budapesten is megtekinthető és megvásárolható.
Beszélgetésünk kezdetén kértem, hogy induljunk onnan, amikor kislány korában divattervező akart lenni. Mint kiderült, kislány korában még nem gondolt erre...
A színeket naponta használjuk, megjelenik az öltözködésben, az étkezésben, a hajviseletben, a sminkben, az utcán, a természetben, a munkahelyen.Természetesnek tartjuk, hogy színek vesznek körül, és talán nem is gondolunk arra, hogy milyen jótékonyan hathatnak egészségünkre, kedélyünkre...
Miközben a tél még egyszer – remélhetőleg utoljára – hóval és faggyal megmutatta erejét, mi addig a Tiara Klubban élénk sajtóérdeklődés közepette ízelítőt kaptunk a Hrivnák Tünde nevével fémjelzett By Me tavaszi–nyári elképzeléseiből...
2009. február 12–15. között szó szerint ragyogó kiállításra várják az ékszerek szerelmeseit a Hungexpo vásárközpontjába. Új időpontban, a Budapest Boat Show-val, a Karaván Szalonnal és az első Golf Expóval egy időben kerül megrendezésre a kiállítás, így a gyémántok mellett a pazar hajók és a trendi golffelszerelések világában is elmerülhet a vásárlátogató.
Avagy kis báli ábécé farsang idején
Kovács Szabolcs Gergő, az üvegtervezés művésze
Kézművesség a XXI. században
Bemutató a Várban