Tízmillió magyar emberből nagyjából kilencmillió semmit nem ért a gazdasághoz, a választásokat mégis az ő szavazataik döntik el. Felelős politikusok régi dilemmája, hogyan szóljanak hozzájuk.
És a jó
politika hiánya miatt aggódók kérdése is, mit kellene másképp csinálni. A
kampányról még ne is beszéljünk, aktuálisabb, hogy most folyik a költségvetés
vitája, röpködnek a milliárdok, a kormány 12 ezer milliárdot szedne be és 13
ezret osztana szét, az ellenzék előbb alig ezerötszáz módosító indítványt adott
be, a héten pedig hozzátett még egyszer majdnem ugyanennyit. Hogyan értse meg
ennek a lényegét az átlagember, akit érdekel a dolog (mindenkit érdekel:
pénzről van szó), de milliós összeget sem látott még soha egyben?
Valamit valamiért – közismert, mindenki által érthető mondás ez, mégis ritkán jut eszünkbe, hogy egyben a legelemibb közgazdasági alapvetés is. A mindenkori ellenzéknek például kötelessége ismerni, mert a költségvetés módosításának ez a kötelező formája: ha valahova át akarnak csoportosítani egy összeget, meg kell jelölniük, honnan akarják azt elvenni. Mégis, hallunk erről a hírekben valamit? Csak a Parlamentben beszél néhány képviselő arról, hogy az az ezermilliárdos rés nem túl szép, vagy hogy minden fideszes módosító javaslat elfogadásával háromszor költenénk el a költségvetést. (És ott is ez a ritkább, a vita legnagyobb részét az töltötte ki, mikor volt jobb, most vagy 2001-ben. Szomorú.)
Karinthy írt egyszer a tökéletesen boldog országról, ahol az a furcsa törvény él, hogy a politikusok csak akkor beszélhetnek többes szám első személyben, ha bebizonyítják, hogy komolyan gondolják – hogy személy szerint ők is életüket adnák a hazáért, együttéreznek a szenvedőkkel, és a többi. Én idáig nem is mennék el, annyit kívánok mindössze, bárcsak a média hírt adna a gazdasági tervek mindkét oldaláról.
Természetesen
a média, mert a politikusok sem olyan bolondok (akár a kormány, akár az
ellenzék), hogy saját ötleteik negatívumairól beszéljenek. De a médiának
kötelessége. És nem bonyolult dolog. Melyik párt milyen forrásból mire költene.
Ez belefér egy rövid hírbe is, és a laikusok is képesek megérteni.
Ehelyett összetévesztik a hozzá nem értőt a butával. Pedig ha az értelmes laikushoz értelmesen szólnak, meg fogja érteni, miről van szó. Egyszerűen két adat helyett hármat kéne elmondani neki. És még egy apróság: óvatosabban kell bánni a nagyságrendekkel. Ilyen összegeknél nehéz elsőre felfogni, hogy 200 és 201 milliárd között nagyobb a különbség, mint 100 és 900 millió közt, hogy milliós nagyságrendű tételek lefaragásával nem lehet kezelni milliárdos bajokat. Ahogy egy – nem is magyar, amerikai! – képregény egyik figurája mondta a médiacézárnak: „egymillió dollár annyiban különbözik egymilliárdtól, mint egy csepp bor és fél perc az ön lányával egy üvegnyitől és egy éjszakától vele”. Nem kell más, mint értelmes beszéd, összehasonlítási alapok, és még valami.
Bizalom.
De ez már a politikusok felelőssége. Hogy olyan emberek, akik tényleg magas szinten értenek a gazdasághoz, pártállástól függetlenül, ne mondjanak olyan dolgokat, amikről éles helyzetben azonnal kiderül, hogy nem igazak. Egyelőre, sajnos, az utópia leggyengébb pontja ez.
Iván