Ugrás a főmenüre.
SzubjektStílus

Urak és úrhölgyek

Avagy kis báli ábécé farsang idején
A farsang időszakában ismét elmaradhatatlan eseménnyé váltak az „újabb korban” a bálok. Tartanak bálokat az egyes szakmák, vannak jótékonyság céllal szervezettek, nagyszabásúak és bensőségesek, álarcosak és nagyestélyisek, így aztán kedvünk és kötelezettségeink szerint választhatunk számunkra kedveset...

 

nagyest1.jpg

„Summaya. Mikippen az Carneval nagi pompával Kapos Várott be menvén, holoth is ebidöl vala és az Matricullat föll nittatia vala; kin a Dorotthia kis Azzonnak löön nagi buffulása."

A Csokonay Dorottyájából származó kissé (?) régies, de találó összegzés is jól mutatja, hogy a bálokat sosem fogadták egyforma örömmel az egyes korosztályok, társadalmi rétegek. Divat néha kívül maradni és lenézni e talmi szórakozást, de a jól szervezett esemény a jelenlévők szórakoztatásán kívül segítő célokat is szolgálhat. Akinek van, legalább ilyen úton nyújthat segítséget a rászorulóknak, hiszen annyi támogatni való jó ügy vár segítségre, és ha így oldható meg, miért ne?

A bál pedig jó szórakozás, találkahely, társadalmi esemény és persze, remek alkalom a hölgyeknek, hogy a mókuskerékből vagy akár a napi egyhangúságból kilépve, egy estére királynőkké váljanak. A kezdeti öröm után előtör az ismert kérdés: mit vegyek fel?

Estélyi vagy báli ruha? – Frakk avagy szmoking?

Kezdjük az urakkal: Az igazi „nagybálokon” előírás a frakk vagy a szmoking, ami szerintem feketében igazán elegáns. Ingben a fehér az alapelőírás, de a mai etikett e téren nem olyan szigorú: finom színek megengedettek. No persze, a black tie-hoz csokornyakkendő dukál. A szakértők szerint, a fekete a pincérek színe, így lehetőség szerint partnerünk ruhájához illőt vagy ingünkkel harmonizálót válasszunk. Ha családiasabb bálra szól a meghívó, ott akár a sötét öltöny is megfelelő viselet. Fontos, hogy lábbelink csillogóan, tisztán tündököljön.

A hölgyek: Bálba báli ruha dukál, de elfogadható a nagyestélyi is. A nagyestélyi alapjellemzője, hogy hosszú, a földig ér a bokát is eltakarja. Lehet egyenes, fodros, a test vonalát követő és bő, ujjas, pántos és pánt nélküli. A báli ruhaként említett változat deréktól látványosan bővül, amit abronccsal, tüllszoknyával tehetünk még hangsúlyosabbá. Báli vagy estélyi, mindenképpen nemes anyagból – bársonyból, selyemből, brokátból, tüllből, csipkéből, illetve ezek kombinációjából – készül. nagyest3.jpg

Fekete/fehér vagy milyen?

A színek, a csalfa színek... Melyiket is válasszuk? Ha nagyon bizonytalanok vagyunk, maradjunk a feketénél. Nagy melléfogás nem lehet, és jó kiegészítőkkel egyedivé tehetjük, feldobhatjuk, színesíthetjük. Aki trendi színekben gondolkodik, az a fekete mellett a szürke, a piros, a zöld, a lila és a kék árnyalatokból válasszon, de csak akkor, ha az adott szín jól is áll. Aki pedig szereti a színeset és tudja, hogy melyik „színtartományba” tartozik, az így válassza ki esti toalettjét. Fő, hogy jól érezzük magunkat az adott együttesben, hiszen a ruha van értünk...

Nyakbavaló és fülönfüggő

A klasszikus báli megjelenéshez tartozik a megfelelő kesztyű, ékszer, táska és cipő is. Az ujjatlan modellekhez hosszú kesztyű való, a táska apró, a cipellő vagy szandál magas sarkú, és mindegyik harmonizál színben és stílusban a viselt estélyivel. Nem árt a nemesszőrme stóla vagy boa sem. Ékszernél egyszerű a szabály: harmonizáljon a ruhával, fodros-bodros toaletthez szerényebb, egyszerűbb ruhához hangsúlyosabb ékszer dukál.

Haj, köröm és sminknagyest5.jpg

Hosszú hajból elegáns, vidám konty, hajkompozíció készíthető, de a félhosszú hajat is illik „ünneplőre” fésültetni. A köröm lehet mű vagy saját, a lakk színe legyen közömbös vagy passzoljon az esti megjelenéshez. Ugyanez igaz a sminkre: a hétköznapinál hangsúlyosabb, de mindig mi legyünk az alapozó és szemfesték alatt is. Ilyenkor a hajon, a bőrön jól mutat a csillogás is.

Tippek-tanácsok

Legfontosabb, hogy találjuk meg azt a ruhát, amiben jól érezzük magunkat. Az alábbiakban ehhez ajánlunk még egy-két ötletet, hogy ne csak arra figyeljünk, milyen szép is adott ruha, hanem azt is, hogy a szín, a fazon illik-e személyiségünkhöz.

A kétrészes összeállítás általában „nyújtja” az alakot – így apróbbaknak is ajánlott. A rövid nyakú hölgyek ne válasszanak magasan záródó modellt és magas, puffos újat, mert ezek optikailag tovább kurtítják a nyakat. A karcsú derekat hangsúlyozni érdemes övekkel, szalagokkal, a kevésbé karcsút bújtassuk egyenes modellekbe. A csónaknyak szélesíti a vállat, a spagettipánt pedig keskenyíti. A lágy esésű anyag könnyebben ápol és takar.

A bokapántos cipő karcsúsítja a bokát, de rövidíti a lábat. Jól megválasztott kiegészítőkkel a boltban vásárolt ruhából is egyedit varázsolhatunk.

Bálra és táncra fel! Szabad a tánc hamvazószerdáig.

(Szolcsánszky Szilvia ; a fotók a By Me kollekciójából )

18 hozzászólás

  1. idézem 2009.01.26. 10:42
    • idenu
    Jó dolog egy estére királylánynak öltözni!
  2. idézem 2009.01.26. 12:27
    • Varangyos béka
    És a királyfiúk hol maradnak? Mi ez a kirekesztő "femisovinizmus"? De bizonyára azért van ez így, mert a férfiak ab ovo és par excellence szépek! És okosak!
  3. idézem 2009.01.26. 12:43
    • királylány
    :-) és csak egy ancugjuk van, viszont tőlünk elvárják a ragyogást, minden esetben. Na nem, mintha nem esne jól :-)
  4. idézem 2009.01.26. 13:04
    • idenu
    Ott vannak a királyfik, csak még a bizonyos csók előtti állapotban.Na azért van akin elsőre látszik, a többit ki kell bontani
  5. idézem 2009.01.26. 13:07
    • Varangyos béka
    Hát azért az se' mindegy, hogy ki csókol meg! Van egy listám.....
  6. idézem 2009.01.26. 13:43
    • idenu
    Nem válogatunk, a csók az csók főleg egy brekusnak
  7. idézem 2009.01.26. 15:59
    • Gy
    Hol az a béka?:-)
  8. idézem 2009.01.26. 21:47
    • idenu
    eljön, csak türelem
  9. idézem 2009.01.27. 10:39
    • Gy
    És vajon akkor én még képes leszek egyáltalán csókot adni?:-)
  10. idézem 2009.01.27. 14:08
    • idenu
    Addig is gyakorolj fejben
  11. idézem 2009.01.27. 14:13
    • Varangyos béka
    Tapasztalatból írom, hogy az nem az igazi. Mert a csók minőségétől nagyban függ a királyfi szépsége. Nem beszélve az egyéb, el nem hanyagolható tulajdonságairól.
  12. idézem 2009.01.27. 14:22
    • Bg
    Mint a heteroszexualitás?
  13. idézem 2009.01.27. 14:31
    • Varangyos béka
    Is. És paradox módon a tehetőssége.
  14. idézem 2009.01.27. 14:38
    • Bg
    Királyfinál az alap, nem?
  15. idézem 2009.01.27. 16:43
    • Hamupipőke
    Eltértetek a tárgytól! Engem jobban foglalkoztat az, hogy egyáltalán eljutok-e a bálba. Úgy unom már az ocsut válogatni!
  16. idézem 2009.01.27. 19:00
    • királylány
    Nyugi Pipő, az új hír az, hogy a felmérések szerint a tehetősebbekkel jobb a szex :-) Úgyhogy minnyá királyfizhatsz :-)
  17. idézem 2009.01.27. 22:59
    • Varangyos béka
    De csak akkor, ha a kezed nem érdes az ocsúválogatástól!
  18. idézem 2009.02.01. 18:25
    • Pipő
    Olivaolajjal folyamatosan kenegetem. Ja, és múkörmöm is van.
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.02.05
banner