Beszélgetésünk során egy találós kérdés jutott eszembe: „Mi az, ki az? Sző, fon, nem takács.” Hiszen ahogy a természetben szövi légies, egyedi, különleges hálóját a pók, ahhoz hasonlatosan kerülnek ki a varrógép alól a művésznő hétköznapokra szánt, de korántsem hétköznapi textíliái.

1983-ban végzett nyomott textil szakon az Iparművészeti – akkor még – Főiskolán, és arra készült, hogy ipari tervezőként majd háztartási és lakástextíliák alapanyagait tervezi majd. 

Még a tanulóévek alatt megszületett az első, majd diploma után a második gyermek is, és mire befejeződött a bölcsis korszak, addigra szépen lassan eltűntek a hazai alapanyaggyárak. Így világossá vált, hogy saját maga kénytelen kitaposni a boldogulás útját. Hosszú út vezetett odáig, míg Vereczkey Szilvia kialakította saját stílusát, profilját. A kísérletezés enteriőrtextíliákkal kezdődött. Megszülettek a kiállításokra, biennálékra, pályázatokra készülő, nagyméretű tértextíliák.

2001-ben, a Körmendi Galériában kiállított kompozícióit a következőképpen értékelték: „... Ami azonban erőteljesen mássá teszi, az a formavilág. Egyrészről szívesen használ mértani formákat, melyek kicsit darabosabbá teszik az egészében is szabályos formává összeálló műveket: a formák vonzásai mint feladat ösztönzik láthatóan a művészt, amikor időben nem is egyező, de hasonló alakú textíliákat társít – utólag is – egymáshoz.

Annyira mértani ez a rendszer – ha úgy tetszik, van egy szárazabb, akár matematikailag vagy színrendszerben algebrailag megfogalmazható algoritmusa –, hogy öntörvényűen egyik darab megfogalmazza, követeli a másik hozzáillesztését. Ugyanakkor megjelenik valamiféle formakultúra, melynek szimbólumrendszere félreérthetetlen, és túl a címeken a nézőt asszociációkra sarkallja. Ezek a szimbólumok európaiak, anyagában rendkívüli nemességre törekvők, hogy szinte a térben elhelyezve textilszoborként definiálnám a legszívesebben. Megjelenik bennük az ember, belesimul láthatóan vagy láthatatlanul. Jelen van időben elnyúlóan mindaddig, amíg a tartalom van, kihez szóljon, van, aki a forrásból meríteni tud, meríteni mer.”

Ezek mellett a nagyméretű alkalmi csodák mellett kellett megtalálni azt a – műterem hiányában otthon is elkészíthető – „termékkört”, amely különlegességében is piacképes, eladható. Így jutott el az öltözködés fontos kiegészítőihez. A kendők, sálak stólák, sapkák és egyéb apró tárgyak a nagy léptékű tértextilek miniben való újragondolásai. Szilvia fejében, majd keze alatt a színes hernyóselymekből, egyéb természetes és szintetikus anyagokból, miután „szétszedte” őket, új alapanyagok születnek, és a különleges felületű struktúrák testet öltenek az öltözködési kiegészítőkben. Ezek a varrott textíliák – ahogy a művésznő nevezi termékeit – kimeríthetetlen színvilágban és állandóan megújuló anyagminőségben készülnek, a gondolattól a késztermékig sok-sok munkaórát igényelve.

Vereczkey Szilvia életében a saját út keresése és kialakítása mellett legalább akkora súllyal szerepel a tanítás. Néhány éve a „kisképzőben” tanít, és – ahogy ő mondja – nagyon sokat tanul a gyerekektől, szemléletben, gondolkodásban egyaránt. Miközben megismerteti a fiatalokat a szakma titkaival, szépségeivel és nehézségeivel, bízik abban, hogy a tehetségek a jövőben könnyebben gyakorolhatják majd ezt a csodás, kreatív szakmát.

(Szolcsánszky Szilvia)

3 hozzászólás

1. idézem 2008.11.15. 11:12
   • Kata-Liza
   Van Szilviának valami elérhetősége, esetleg egy boltja, ahol közelebbről is meg lehetne nézni a munkáit? Nagyon különlegesek ezek a selymek! A színviláguk nekem nagyon bejön!
2. idézem 2008.11.15. 15:33
   • szilvi
   Karácsonyi vásár Tiara Klub 2008. december 12-13 élőben. Amúgy pedig a honlapon www.vereczkeydesign.eu
3. idézem 2008.11.16. 11:27
   • opal
   Odavagyok! Megyek a vásárra, és próbálom nem elkölteni majd a családra szánt karipénzt :-)