Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2010.08.17. Érdekes

Új vizeken a Pribojszki Band

A szájharmonika kedvelőinek is örömére szolgálhat a Pribojszki Mátyás Band új lemeze, amelynek augusztus 26-án, csütörtökön este lesz a lemezbemutató koncertje a Gödör Klubban.

pri_lead.jpgA Boogie on the ship című album júliusban jelent meg. Az A38 Hajón vették fel az anyagot. Az akkori élő koncertfelvételen nem változtattak; a felvétel híven tükrözi a telt házas koncert hangulatát.

Az együttes frontembere 1997-ben a németországi Trossingenben a szájharmonika-világbajnokságon megkapta a legmagasabb szintű minősítést, ami nemzetközileg a legnagyobb elismerés a világ legjobbjaiból álló szakmai zsűritől. Tavaly ősszel ugyanitt zsűritagként és meghívott fellépőként szerepelt a négyévente megrendezett világversenyen. A közönség elsősorban a Blues Fools együttes alapítójaként ismeri a szájharmonikás-énekest, aki talán az egyik legismertebb hazai muzsikus a maga hangszerén szerte Európában, ahol az elmúlt másfél évtizedben körülbelül 30 országban lépett fel.

A Gödör Klubban öttagú zenekarával együtt szerepel. Kovács Erik zongorázik, Kepes Róbert basszusgitározik, Molnár Dániel dobol, a vendégművész, Szász Ferenc pedig gitározik majd. A majdnem 50 perces lemezen 9 felvétel hallható. Az új szerzemények egyike éppen a címadó dal, de akadnak a felvételek között már ismert, átdogozott számok, így tradicionális bluesszerzemények, boogie-woogie és rock and roll dallamok, amelyeket saját szájuk íze szerint írtak át a tagok, akik a hosszabb-rövidebb improvizációktól sem riadnak vissza.

bmbbandkis.jpg

Pribojszki a hazai könnyűzenei élet kiválóságainak lemezein és koncertjein is rendszeresen meghívott vendég, így az elmúlt években olyan előadókkal játszott együtt, mint Tóth Vera, Caramel, Bartók Eszter, Pély Barnabás, Szabó Eszter, Kontor Tamás, a Club 54, az Unisex, a Kowalsky meg a Vega, a KFT zenekar, valamint a Hobo Blues Band. A nemzetközi fellépéseken pedig olyan igazi világsztárokkal, mint Duke Robillard (USA), Otis Grand (UK), Howard Tate (USA), Paul Lamb (UK), Andy J. Forest (USA), Herbie Goins (USA), Ian Siegal (UK), Enrico Crivellaro (I), Mike Sponza (I). Tavaly közös lemezt adott ki a tiszteletbeli magyarnak titulált Ripoff Raskolnikovval, akivel akusztikus korongot, a Room for two című albumot készítették el.

Nagy Ákos

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.02.10
banner