Ugrás a főmenüre.
Figyelő 2010.06.04. Érdekes

Trianon, Brüsszel

Egy hónapja mintha gyászban állna Magyarország, annyira eluralta a politikát és a közbeszédet is a Trianon-téma. És persze, a nemzetiségi ellentétek. A múlt újraértelmezése? Olyasmi.

trianon_brusszel_1.jpgA magyar hagyományok valahogy mindig is a múltba nézésről szóltak, a legkisebb jövőkép nélkül. Ezzel került ellentétbe egy másik látásmód, ami mintha észre se venné azt, hogy létezik történelem, és csak előre lát. Pedig a kettő együtt lehet csak működőképes.

Rengeteg olyan dolog történt a történelmünk folyamán, ami iszonyú bonyolulttá teszi a magyar állapotok megértését. Ezért lenne szükség arra, hogy végre egyszer ne csak dogmákban gondolkodjunk, hanem kibeszéljük magunkból mindezt. Hogy például a pénteki parlamenti Trianon-emléknapon megszólalhassanak a képviselők is, és hallgassuk meg egymás múltértelmezéseit. És hogy aztán végre menjünk tovább, és nézzünk egy kicsit előre is.

A mostani hangulat azt sugallja, hogy minden rossz. Hátrafelé mutogatunk, és eltelünk az önsajnálattal, hogy ezt a szegény népet hogy verte a sors, miket kellett kiállnunk. Kicsit lecsupaszítva: a csapból is az folyik, hogy kilencven éve elvesztettünk egy háborút, amit egyébként szánalmas ürüggyel többek közt mi robbantottunk ki, és emiatt csúnyán megalázták az országot. Hogy vesztesek vagyunk.

trianon_brusszel_2.jpgPedig nem vagyunk vesztesek, és különösen nem determinálva. A történelmünkben vannak gyönyörű napok is, de ezeket szeretjük elfelejteni. Március 15-én 1848 ünneplése helyett 1849-et siratjuk, október 23-án november 4-éről szól minden. És hogy háromszáz éve nem nyertünk háborút? Miért érdekeljen ez olyan tények mellett, mint hogy a legkisebb országokat leszámítva, Magyarországé az egy főre jutó legtöbb Nobel-díjas és olimpiai bajnok? Egyáltalán, lehet vesztes egy olyan nép, aki fordítás nélkül, eredetiben olvashat Adyt?

Lehet emlékezni a múltra. És nem szabad elfelejteni a múlt szomorú pillanatait sem. De az ember olyan, hogy mindenen képes egy idő után túltenni magát. Személyesen még a legnagyobb veszteségeken is, miért ne menne nemzeti szinten? Attól még eshet rosszul a történelem néhány pontja – de akinél még mindig egy közel százéves nemzeti gyász határoz meg mindent, az épp olyan, mint aki nem volt képes túltenni magát egy rokona évtizedekkel korábbi halálán. Sajnálatra méltó, de követésre nem.

Iván

 

 

3 hozzászólás

  1. idézem 2010.06.04. 13:08
    • Katicared
    Trianon tényleg borzasztó csapás a magyar történelemben és az egész magyarságnak, de hányszor daraboltak fel országokat - ugyan így még soha senkit - és hány nagy birodalom tűnt már el a történelem süllyesztőjében. Fel kéne ébredni, előre kéne nézni, a cikk szerzőjével egyetértek maximálisan. Persze, emlékezzünk rá minden évben, legyen gyásznap vagy akármi, de állandóan erről beszélni és ebben élni nem éppen konstruktív hozzáállás.
  2. idézem 2010.06.04. 16:57
    Azt meg ki mondta, hogy így még nem daraboltak fel országot??? Lengyelországot egyszer úgy szétdarabolták, hogy nem is maradt belőle semmi...
  3. idézem 2010.06.07. 11:02
    • AB
    Legalább egyszer legyen helyretéve, elismerve, kimondva, de őszintén. Csak ennyi!
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.02.05
banner