Ilyenkor már mindenki tisztában van azzal, hogy jönnek az ünnepek. Azután leperegnek az adventi naptár lapjai, s máris itt van a Kisded megszületésének áhítata (vagy a Mikulás kéménymászó produkciója, egybekötve a Rudolf vezette szarvasgaleri futtatásával).

Majd túlesünk a szilveszterezés általában embert próbáló feladatán, s elkövetkeznek az új év első csöndes napjai. Végtére aztán ránk szakad az igazi másnaposság, kezdődnek az első „dolgos” hétköznapok. Ilyentájt kezd elege lenni mindenkinek ebből az évszakból, akár van hó, akár nincs. A hosszú téli napok sötétségének depresszióját, persze, lehet oldani egy kis sívakációval vagy némi farsangi bulizással, de sokaknak úgy január vége felé már csak sóhajtozásra futja: istenem, mikor lesz már vége? Nos, ez a kialakuló általános hangulat tud táptalaja lenni a farsangolás egy sajátos formájának, a téltemető vigasságnak.

A „téltemetés” szokása valószínűleg az ősi időkben gyökeredzik, s tulajdonképpen az úgynevezett mérsékelt égövben található kontinensek lakóinak élettani alapú közösségi szórakozása. A mediterrán vagy a szub- és egészen trópusi vidékeken nincs tél, amit temetni lehetne, az északi sarkkörön túl viszont a jegesmedvék vélhetően más szokásoknak hódolnak. A néprajzosok szerint, a téltemetés szoros értelemben az óévet szimbolizáló szalmabáb vagy más jelképes tárgy elásása a földbe, illetve elégetése; tág értelemben ide sorolják a tájanként és népenként más-más ünnephez kapcsolódó, énekes, játékos, alakoskodó szokásokat: óév-, farsang-, böjttemetés. Közös bennük a sötétség legyőzésének, az élet és a termékenység diadalának öröme és ünneplése. A tél a sötétség szimbóluma, eltemetésével az életet akadályozó gyengeségektől, kísértésektől szabadul meg az ember.

A téltemető vigasságok igazi időszaka leginkább február közepétől kezdődik. Ilyenkor tartják az olyan világhírű farsangi mulatságokat is, mint a riói vagy a velencei karnevál, de mint tudjuk, ezek nem a sötétség búcsúztatásáról szólnak. Az idei esztendő első másfél hónapos időszaka viszont Magyarországon olyan körülményeket (hideget és hatalmas hóeséseket) teremtett, hogy teljesen időszerűnek és jogosnak hat ez a sokfelé továbbélő népi tradíció. Ebben a műfajban hazánk legismertebb eseménye a mohácsi busójárás, amelynek során subás, fa álarcos helyi férfiak ijesztgetik az évről évre ide özönlő, egymás sarkát taposó látogatók tömegeit. Máshol csöndesebb, kevésbé látványos a télbúcsúztatás, de a helyiek bensőségesebb hangulatú megmozdulása azért ugyanúgy vendégváró.

Február a farsangolás, a vidám népszokások, a téltemető hagyomány hónapja a Balatonnál is. A tihanyi téltemetés a balatoni farsangolás talán legkedélyesebb rendezvénye az ebben a témában járatosak szerint. Egy biztos: a sokéves hagyománynak megfelelően idén is, mégpedig február 13-án tartották meg a tradicionális rendezvényt a tóba benyúló félsziget településén. Tihany tavasztól őszig elég mozgalmas hely, főleg a nyári hónapokban itt tolong fél Európa, valamint magyar bennszülöttek sokasága is. Télre viszont a falu egy kicsit magába zárkózik, éli a saját életét. Ezt az időszakot csak néhány olyan esemény tudja megszakítani egy kis vendégjárással, mint az apátsági templom szokásos karácsonyi és újévi koncertje, vagy éppen a február közepi téltemető vigasság.

Az idei téltemetést a helyi művelődési házba szervezett operett-előadás vezette fel. A nagyterem fejhallgatókkal ellátott széksorai megteltek, főleg helyiekkel, de a médiabeli beharangozás máshonnan is ide vonzott látogatókat. A színpadon Oszvald Marika, az operett műfajának nagyasszonya és Csontos Csaba adták elő a régi, jól ismert melódiákat a főleg középkorúakból és idősebb korosztály tagjaiból álló hálás közönség legnagyobb örömére. Derűs pillanatokat okozott, amikor az énekesnő kacéran fellibbentette szoknyáját a színpad szélén vadul kattintgató fotós (a Tiara Magazin munkatársa) felé, vagy amikor Csontos művész úr lesétálva a nézők közé, egyenesen a nézőtéren helyet foglaló asszonyok fülébe búgta az örökzöldeket. Az előadás idején a művház más helyiségeiben közben folyt az arcfestés, a jelmezesek készültek a délutáni felvonulásra. Az előtérben pedig ott gőzölögtek a forralt boros nagyfazekak, felvillanyozva az ilyesmire inkább fogékonyakat.

A maskarás felvonulást megelőzően a kulturális intézmény előtti téren a tihanyi kisbíró hangos szóval hirdette ki a téltemetéssel kapcsolatos tudnivalókat, majd bemutatta a magát kiszebábnak álcázó főbűnöst, a téli szenvedések okozóját, a tavasz visszatartóját. Kimondta a verdiktet is: el kell égetni a semmirekellőt. Az ítélet végrehajtása előtt a téltemető program közönsége azonban még körbehordozta a jelképet a faluban, eközben megmászva a Visszhang-dombot is. Visszatérve a művház elé, a kiszebábot a hóba állították, s az ítélet-végrehajtás hangulati megalapozásául tűzzsonglőrök mutatták be látványos produkciójukat. Végül eljött az igazság pillanata. A fiatal zsonglőrpár kortyolt egy kis fáklyaolajat, majd meggyújtva a kigőzölgést, egy fújással lángra lobbantotta a kiszebábut. Az előzőleg szintén olajjal kezelt tákolmány gyorsan elhamvadt, égő zsarátnokokat szórva szerte-széjjel.

A téltemető vigasság közönsége visszatérve a nagyterembe, jelmezversennyel folytatta. Gyermek és felnőtt kategóriákban főleg a helyi résztvevők mutatkoztak be, a házilag barkácsolt jelmezek közül kitűnt egy csoport maskarás hölgy, akik mintha a szintén most zajló észak-olaszországi velencei karneválról köszöntek volna be ide, a távoli Tihanyba. De a hallgatóság értékelte többek között az inkább bankrablókra hajazó álarcsálas-csuklyás hármas ikreket, a kupléénekesnőnek öltözött „nagylányokat”, a vámpír Mikulást vagy azt a középkorú hölgyet is, aki magát Piroska néninek maszkírozta, az ismert farkasmeséből. A zsűri végül is minden díjat kiosztott, majd a téltemető műsor záró eseményeként a fánkkirálynő-választás következett.  A jelmezes gyerekek egy önként jelentkező csoportja vállalkozott rá, hogy tesztelje a versenyzők által még otthon megsütött „pályaműveket”. A pontozás eredményeképpen a pálmát a helyben lakó Gizi néni fánkkölteménye vitte el, jutalmul eredményezve készítője számára az ékes fejdíszt. Érdemes tanulmányozni a Balaton-felvidéki régió farsangi fánkjának receptjét, s ha valaki kedvet érez hozzá, akár el is készítheti ezt az elősütött és gyorsfagyasztott termékektől nyilván jelentősen eltérő ízharmóniájú süteményt.

Szalagos fánk hagyományosan

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 3 db tojás, 1,5 dkg élesztő, 4 dkg cukor, 4 dkg vaj, 2 dl tej, csipetnyi só, olaj, fél citrom reszelt héja, baracklekvár.

A tejet langyosra melegítjük, 5-8 dkg liszttel, élesztővel és kis cukorral kovászt készítünk. 15-20 percig kelni hagyjuk. A tojás sárgáját a cukorral kikeverjük, összevegyítjük a liszttel, a megkelt kovásszal és a vajjal, majd az egészet fakanállal jól kikeverjük és kelni hagyjuk. Kelés után deszkán kinyújtjuk, megfelelő nagyságúra kiszaggatjuk.

Az olajat mély edénybe öntjük, felforrósítjuk. Mielőtt a fánkot az olajba tesszük, hüvelykujjunkkal kissé benyomjuk, és a benyomott oldalával lefelé tesszük az olajba. Fedő alatt sütjük rövid ideig. Amikor az alsó része szép pirosra sült, megforgatjuk, de már nem fedjük le. Sütés után rácsra vagy papírtörölközőre tesszük, hogy az olaj lecsepegjen róla. Baracklekvárral, vaníliás cukorral tálaljuk.

Bálint István

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!