Mindazonáltal és összességében nagyon is érdemes volt ellátogatni Észtországba. Mit mondjak, van mit tanulnunk tőlük. Például közlekedési morált. Két teljes napi autózás során mindenki készséges, előzékeny, szakmailag ugyebár „deffenzív” módon vezetett – és persze, azzal a jó északi türelemmel. Ami bennünk viszont nem volt meg még az út elején, a Krakkóig tartó folyamatos útépítések miatt, melyeknek különben húsz éve nincs semmiféle látszata Lengyelországban.

Viszont ez nem igaz a varsói felhőkarcoló-építő cégek tevékenységére. Nem tudom, mi volt itt '89-ben, de az biztos, hogy magasabbra jutottak, mint Budapest. Ha az volt a cél, hogy megelőzzék a magyarokat az egy főre jutó üvegpaloták számában, akkor tuti nyertek. Mindehhez fantasztikus éjszakai élet társul szabadtéri (és ingyenes!) dzsesszkoncertekkel, hangulatos teraszokkal, mesés szállodaportálokkal.

Különben, Varsótól északra egyre rendezettebbnek tűntek az út menti települések is, minden faluban díszburkolattal, kerékpárutakkal, frissen festett homlokzatokkal. Ez így folytatódott lényegében Litvániában, Lettországban és Észtországban is, egyre jobb utakkal, egyre kevesebb autóval és egyre szebb tájakkal. A legnagyobb meglepetést a lett tengerpart okozta, ahol a finom homokú parton vidáman napoztak a helyiek a 25 fokos „kánikulában”. Mi is megnéztük, milyen a víz, de fürödni azért nem mertünk…

Ahogy az ember beér Tallin óvárosába, talán az tűnik fel leginkább, mennyien hömpölyögnek (nyáron) a macskaköves utcákon, mennyi fiatal lepi el a várfal melletti kiülős bárokat. És mindenki laza, jókedvű, gondtalan, mintha nyoma sem lenne a világválságnak. Pedig tudjuk, hogy van. Aztán kiderül, hogy az életvidám mulatozók egy jelentős része hajóval átruccant finn turista, akik még értik is az észteket. Na, igen. A karaokebárban elég vicces volt hallgatni a tökrészeg, önjelölt finn énekeseket észt romantikus számokat könnyezve énekelni. Az „ó, külla kökköa” vagy ilyesmi szövegnél egyszerre tört ki a zokogás az elázott finn családanyából és tinédzser lányából – igaz, mi is nehezen fojtottuk vissza a könnyeinket…

Tallin természetesen hajóról a legszebb. Egyórás part menti túra egy sör árába fáj, ezalatt látni kiszuperált szovjet tengeralattjárótól kezdve, a hajón kalinkára táncoló matrózruhás kapitányon át, a tallini Hansa-negyed legszebb házaiig, a külváros ortodox, húsz-harminc hagymakupolás templomaiig mindent. Na, meg a sokemeletes svéd, finn és német kirándulóhajókat, amiket épphogy csak sikerült kikerülnie a táncolgató kapitányunk által irányított észt–orosz lélekvesztőnek.

Szegény, hatvan körüli kapitányunk csaknem szívbajt kapott, amikor a fedélzeti táncikálás kellős közepén a kormányos jelezte, hogy nem igazán ura a helyzetnek. Kapitányunk egy laza mozdulattal átugrott a fedélzeti korláton, kirántotta a kormányt a kormányos kezéből, és néhány centire ellavírozta a bárkát az ijedten integető svéd turisták mellől.

Később láttuk, ahogy magába roskadva üldögélt a parton: talán már a visszavonulását fontolgatta.

Ami még érdekes a város szépségein és pezsgő életén kívül, az a gasztronómiája. A Baltikumban elég sokféle kulináris élményben volt részünk, a litván kvasztól (nem sör, de édeskés és eléggé meghajthat…) kezdve, a reggelire kapott észt céklás heringsalátán keresztül a rigai kagylós tésztáig, de a legnagyobb élményt egy sörház okozta, ahol tirolias (persze, észt) népviseletben ugrándozó fiúk-lányok rohangáltak az asztalok közt olyan zenére, amit csak és kizárólag egy Monthy Pyton-alkotásban tudnék elképzelni.

Az út nagyon hosszú, de ha itt-ott megállunk, igazán emlékezetes lehet. Aki nem riad vissza a háromnapos autózástól, az vágjon neki Tallinnak, de ne két napot maradjon…

Benedetti Gábor

2 hozzászólás

1. idézem 2009.08.28. 07:37
   • idenu
   Ez az „ó, külla kökköa” igazán szívszaggató lehetett
2. idézem 2009.08.28. 08:01
   • Globetrotter
   Kéccer vótam, de "unforgettable".