Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2010.07.13. Érdekes

Somló Hangja

Másodszor is megtartják a Somló Hangja összművészeti fesztivált: az idei rendezvény július 14–18. között Dobán, az Erdődy-kastélyban és Somló-hegyen szolgálja a kultúra és gasztronómia ínyenceit.
Somló Hangja

A zenével egyenrangú része az eseménysornak a gasztronómia. A szervezők szeretnék elérni, hogy még népszerűbb legyen a somlói bor. Az ügyért legtöbbet teszi a térség több önkormányzata, a Somló-hegy számos bortermelője, a Tornai Pincészet és a Kristály-völgy Egyesület. 

Összesen tíz különböző helyszínen élheti világát minden szórakozni vágyó. A Borudvaron, a Kodolányi-Vodafone Jazz Színpadon szól majd a dzsessz, a világzene, a népzene, lesz néptánc és cigányzene, de ugyanitt tartják a somlói és vendégborászatok borvásárát. A Világzenei réten gyermekprogramok, játszóház és bábszínház várja a kicsiket. Ugyanitt a színpadon Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs (szerda), Kiss Ferenc és az Etnofon Zenei Társulás, a Csík zenekar (csütörtök), Bakos Árpád és zenekara, a Makám (péntek), a Mitsoura, továbbá a Duna Művészegyüttes – Örökkön örökké produkciója (szombat). kovacsnorberthetenyimilan.jpg

Vasárnap lesz a Vidék Napja, amely ingyenes programokból áll. Különösen a helyiek igényeit szeretnék kiszolgálni – egyebek mellett a Nászéjszakás Ételek főzőversenyével, de ekkor mutatkoznak be a térség művészeti csoportjai, kézművesei; fellépnek népdalkörök, tánccsoportok, színjátszók és zenekarok. 

A hagyományteremtő rendezvény egyik gründolója, Tornai Tamás, a Tornai Pincészet vezetője elmondta, hogy elsősorban azokat várják, akik érdeklődnek a helyi értékek, a környezet iránt. Érdeklődők eddig is voltak, hiszen a környék több üres házába költöztek be a tájba beleszerelmesedett nagyvárosiak; ugyanakkor nagy vonzerőt jelentenek a helyi borászatok is, amelyek az ország bortermelésének mindössze a 0,25 százalékát adják, viszont az összes itteni bor 25 százaléka díjazott. tornaitamas.jpg

A kulturális sokféleség jellemzője még a Népek Sátra – Hidak, vagyis a MagyarMagyar Kulturális Bemutató. Programjai címszavakban: Az utolsó pillanatban Kárpátalján (a Técsői Bandával), Erdélyország sok szép vize (székely hagyományőrzés), Egy falat Bácska (Bakos Árpád és zenekara, valamint Franczia Dániel és ritmushangszerei), Cigánykenyér (Fláre – és Csornai Beás zenekar).


További információk: www.somlohangja.hu

plaktsomlo.jpg

Nagy Ákos

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.02.10
banner