Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2008.02.11.

Megyünk: út és belső út

Többségében jó kritikával illette a háromtagú zsűri (Kardos Sándor, Petrányi Viktória, Czabán György) a kísérleti és kisjátékfilm kategória alkotásait, amelyek közül összesen hatan kaptak díjat. Máris sok szó esett az Erasmus-díjas, és a Magyar Televízió riporterei, és a műsorszerkesztők révén sokat foglalkoztatott Forgács Péterről és a kísérleti filmek kategóriájában legjobbnak ítélt Saját halál című filmjéről. A kisjátékfilm kategóriában legjobbnak talált Császi Ádám Gyengébb napok című filmje is nagy lökést kapott a 39. Magyar Filmszemlén. Kijutott a dicséretből, és az elismerésből (oklevél) Cserhalmi Sára rendezőnek is, aki diplomamunkáját vitte a filmes seregszemlére.

Az az önmagában is érdekes tény, hogy Cserhalmi György leánya rendező lett, egyelőre biztosan előrefelé hajtja a pályakezdőt. A többi oklevéllel (Perrin György: Szakadás), illetve Kategória díjjal (Gerő Marcell: Kócos és Szabó Simon: Megyünk) elismert alkotók közül szinte találomra kiválasztott Megyünk című film ugyan teljesen egyedi alkotás, mégis hordoz tipikus jegyeket, és mindkettő csak az értékét emeli. A road movie kategóriába besorolható alkotás jóval túlmegy a sima, mozgalmas, utazós filmeken. Eszköztára és filmnyelve egybecseng. Az eredetileg nagyjátékfilmnek szánt történet – természetesen anyagi okokból – lett méretben szűkre szabott, viszont megoldása szélesen tágítja a road movie kereteit. Az utazásból a kocsi belseje látszik csak, ezzel is azt jelzi a film, hogy nem is annyira a kilométerben megtett távolság, hanem az a belső út a lényeg, ami a személyiséget kiteljesíti, de legalábbis hatása alá vonja.

A történet banális. Egy fiú elhatározza, hogy a nagymamát – akinek ez volt az egyik vágya – elviszi a tengerparthoz. Szabó Simonnak az életben ugyan nem sikerült megvalósítania ezt a célját, de a jó egyébként is több, mint maga az élet. A kimondottan rövid, 11 perces film vége elkerüli a kínálkozó buktatót, a túlzott érzelmességet. Egyszerű, tiszta a megoldás. Figyelembe véve azt, hogy – szintén anyagi okok miatt – a nagymama gyakorlatilag meg sem jelenik a filmben, az alkotás megtekintése nélkül is elismeréssel adózhatunk a produkciónak.

Szabó Simon ugyan semmiféle végzettséget nem szerzett a hazai filmművészetben, de nevet már szerzett magának színészként (Moszkva tér, Zuhanórepülés) és két korábbi film (Zsebzsötem, Draft) rendezésével. Szinte reménytelen helyzetből indulva, nevetséges összegből – 470 ezer forintból – készítette el a Megyünk című filmet. A fiatal alkotót nem zavarja, hogy nemhogy rendezői, de még színészi diplomája sincsen. Nem érezné magát jobban művészdiplomás pincérként vagy vállalkozóként sem. Ő egyszerűen csak dolgozni szeret, és mivel úgy tűnik, nem veszíti el ezt az ambícióját, még több kis- és nagy(játékfilm) lehetősége is nyílhat erre.

<!--[if !supportEmptyParas]--> <!--[endif]-->

Nagy Ákos

http://www.tiaraklub.hu
2012.02.05
banner