Koszovó legtöbbünk számára csak egy sokat emlegetett helyrajzi név. Felvillan bennünk pár emlékkép az etnikai tisztogatás kapcsán, majd nem is oly régről egy hír juthat eszünkbe, ami felkavarta Európa állóvizét. Hiszen alig két éve Koszovó függetlenítette magát Szerbiától. Ugyan a mai napig csak 68 ENSZ-tagállam ismerte el ezt a függetlenséget – a 192-ből –, de Koszovó fejlődése töretlen. Prištinában gombamód szaporodnak a lakóparkok és az épületek, új üzletek nyitnak és új befektetők érkeznek. A főváros a maga félmillió lakosával nem mondható metropolisznak, viszont kávézóival, remek ételeivel és kitűnő vendéglátásával igenis hívogató. A vidék pedig gyönyörű. Habár az ellentétek a mai napig egymásnak feszülnek – a legtöbb híradás még mindig Mitrovicával kapcsolatosan érkezik, ahol a szerb kisebbség van többségben –, azért Koszovó igyekszik talpon maradni, élni és fejlődni. Ez az élni akarás, ez a fejlődés jelenik meg a három kiállító, a két koszovói és az egy magyar fotóriporter képein is. Színes és fekete-fehér munkák, vidék és város, albánok és szerbek, iszlám gyökerek és modern éjszakai élet. Kaotikus, mégis szépen tematizált képi világ jeleníti meg a Balkán eme szegletét. Egy kép erejéig felvillan előttünk történelmi múltunk egy pillanata, Rigómező is. A kiállított fotók egy nagyon erős anyagot alkotnak, amely hűen megmutatja ezt a szó minden értelmében fiatal fiatal államot, hiszen a lakosságnak közel 50 százaléka 25 éven aluli. Talán ennek is köszönhető, hogy az emberek nem szeretnek beszélni a háborúról, habár mindenkinek van egy története. Élnek, szórakoznak, dolgoznak, sírnak, nevetnek, szeretnek. És mindezt koszovói virtusban.

A kiállítás nyitóbeszédében Shkendije Geci Sherifi nagykövetasszony hangsúlyozta, hogy fontos a két ország közötti kulturális kapcsolat építése. A diplomáciai párbeszéd már megindult, és ezzel a közös, koszovói–magyar kiállítással a kulturális közeledés is kezdetét vette. A beszéd után Akosh S (Szelevényi Ákos) dzsessz-zenész improvizatív előadásának lehettünk fültanúi. A nem mindennapi élő koncert igazi kuriózum, ami hangulatában és élményben is illeszkedett a képsorok közé.

Köszönet Pörneczi Bálintnak, hogy a nagyközönség elé kerülhettek ezek a remek alkotások, hiszen a kiállítás létrejöttét ő szorgalmazta, ő hajtotta, majd a galériát üzemeltető Háló Katolikus Közösségek Hálózatának segítségével életre hívta. A képek július 2-ig megtekinthetők a Kolta Galériában, Budapesten, a Ferenciek tere 7–8. szám alatt.

Bogyay Katalin Jusztina

Személyes történet
Nem szokványos módon, de engedtessék meg a szerzőnek, hogy pár személyes élményt fűzzön a fentebb olvasható cikkéhez. Jetmir Idrizit 2008 októberében ismertem meg Prištinában, amikor egy balkáni csavargás egyik állomásaként érkeztem Koszovóba egy barátnőmmel egyetemben. Jetmir őszinte érdeklődéssel hallgatta a városról alkotott véleményünket, nem vette sértésnek azt sem, amikor vicceskedve megjegyeztük neki, hogy városa neve akár lehetne Priština világváros. Első napunk délutánján sétára indultunk, és az egyetlen ember, akit a városban ismertünk – Jetmir – személyébe futottunk, épp délutáni munkavégzése közben. A miniszterelnök programját fotózta a városban, a helyi napilapba. Jetmir már ismerte Budapestet korábbról, és említette, hogy nagyon szeretne újra eljönni ide. Az elmúlt másfél évben ezt többször is írta, és nagy örömömre szolgált, amikor a Facebookon keresztül a meghívó publikálásra került. Remélem, hogy ennek a kiállításnak lesz folytatása, és még több kulturális csatornán keresztül is kommunikál majd a két ország. 

1 hozzászólás

1. idézem 2010.05.17. 09:18
   • gy
   Nagyon ajánlom a kiállítás megtekintését! Ez is Európa!