Amikor a magyarországi Pécs város a török Isztambullal és a német Essennel együtt elnyerte a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címet, idehaza is sok tamáskodó hang hallatszott, hogy az ezzel járó feladatok menedzselése nem terjed-e túl a baranyai település lehetőségeinek, erejének határán.
Ahogy telt az idő, kezdtek beigazolódni a félelmek, zavaros dolgok követték egymást, még az Állami Számvevőszék is vizsgálódott. A kapcsolódó nagyberuházások előreláthatóan nem készültek el időre, ezért a programot át kellett variálni, sőt, néhányat törölni is a tervek közül. Például a hangversenyterem csak év végére készül el, amikor is már igen közel van a kulturális főváros mandátumának lejárati ideje. Ráadásul ez az egész projekt rendkívüli terheket ró Pécs büdzséjére, hiszen a maguk előtt görgetett adósság mértéke majdnem eléri egy egész év költségvetésének nagyságát. Valószínűleg ennek a vállalásnak rengeteg tanulsága lesz majd utólag az ellenzők számára, valamint azoknak, akik az egész országnak mernek nagyot álmodni. Olyan nagyot, mint a budapesti olimpia, a horvátokkal közös labdarúgó-Eb, vagy éppen a soha meg nem valósult budapesti világkiállítás grandiózus terve a múlt század kilencvenes éveinek elején.

Ilyen előzmények után érkezett el a megnyitásra kijelölt nap, január második vasárnapja. Az eseményre készült az egész város, de sokan készültek szerte az országban is. Ebből az alkalomból a MÁV nosztalgiavonatot indított (2010 Ft/fő) részvételi díj mellett a helyszínre, a jegyek a meghirdetés után hamarosan mind el is keltek. A vendégek egy másik része gépkocsival igyekezett a baranyai megyeszékhelyre. Útközben látni lehetett, hogy az eredeti átadási határidőről lecsúszott M6-os sztráda bejáratait jelölő táblák már mindenhol állnak, de magát az utat csak valamikor majd március táján tudják átadni a forgalomnak. A meglehetősen rossz minőségű – egyre inkább kátyúsodó és nyomvályúsodó – régi 6-os országúton viszont annak ellenére emberes feladat Pécs megközelítése, hogy ezen a napon nem volt számottevő a teherforgalom.

A leszálló est már több ezer embert talált a pécsi belvárosban, a megnyitó ünnepségnek helyet adó Széchenyi téren. Sokan már órákkal a kezdet előtt kimentek, hogy jó helyet tudjanak elfoglalni a látványok megtekintéséhez. A viszonylag enyhe időben nem is kellett fagyoskodniuk ácsorgás közben, s egyébként is nekik volt igazuk, megérdemelten élvezhették a műsort majdnem testközelből. De csak ők, senki más. A Széchenyi térnek ugyanis van egy érdekes sajátossága. Lejt. Méghozzá a tér „tetején” található Dzsámi épülete felől lejt lefelé, a Bajcsy Zsilinszky út és a vasútállomás irányába. A megnyitó helyszínéül szolgáló színpadot a Dzsámi előtt építették fel, a teret ezen a részen le is zárták a rendezők, ezért a nézőtér gyakorlatilag csak alulról volt megközelíthető, s a kilátogató sokaság (egyes becslések szerint 20-25 ezer ember) ezen a hátrafelé lejtő területen és lépcsőkön tudott megállni, így mindenki elől az előtte állók takarták el a színpadon zajló eseményeket. Kivéve az első két-három sorban állókat, ők nagyjából az egész látványsornak részesei lehettek. Igaz, a szervezés néhány kivetítőt helyezett el a téren, ezek láthatósága viszont csak az ott tartózkodók egy részének jelentett megoldást. Ráadásul a hangosítás botrányosan gyengére sikeredett, a hangfalaktól egy kicsit távolabb már csak szótöredékeket lehetett hallani. Ezért volt hihető, hogy az egyik szónok beszéde közben megszólaló füttykoncert az alig hallhatóság miatt tört ki. Utólag vált világossá, hogy nem, csak akkor éppen a magyar miniszterelnök mondta köszöntőjét az Európa Kulturális Fővárosává avanzsálás alkalmából, a jelenlévők egy rétege pedig ehhez adta hozzá a maga kultúráját, ahogy az a saját közegükben megszokott. Bár ezúttal sípok és benzines palackok nélkül.

A téren állók közül egyre többen untak rá, hogy látni- és hallgatnivaló nélkül ott ácsorogjanak, s még a forralt boros és pecsenyés fabódékat is kikerülve siettek haza, hogy a televízióban megnézhessék az élőben közvetített műsort. Azt a műsort, amely sok látványos elemet tartalmazott Pécs évezredes történelméből helyi művészek és diákok előadásában, az idők homályából új megbízások teljesítésére készen ismét előkerült, egykori Happy End-es Káel Csaba rendezése nyomán. A televíziós adást megtekintők kényelmes fotelekben ülve nézhették a színpadi képek változásait, s a teret megtöltő embersorok látványát. Valószínűleg, persze, erre ment ki a játék, a közérzést formáló marketingeszközök bevetése a korábbi napokban és hetekben, biztosítandó a tévéképernyőn hatásosan bemutatható sokaságot. Demonstrálva, hogy itt olyan valami történik, amely tömegeket képes megmozdítani.
A műsort Demjén Ferenc örökzöld dallamsorával zárták a meghívott előadók, az i-re a pontot pedig az alacsonyan szálló fellegekben robbanó tűzijátékpatronok bevetésével tették fel a nyitóest szervezői. A pécsi kulturális évad a beharangozás szerint mozgalmasnak ígérkezik, érdemes odafigyelni és esetleg rész is venni egy-egy rendezvényen. A Tiara Magazin mindenesetre megpróbálja évközben a helyszínről informálni olvasóit a leginkább érdeklődésre számot tartható eseményekről.
Bálint István