Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2010.06.03. Érdekes

Koncert, felvétel, könyvbemutató

Hazai aktualitással, amerikai kitekintéssel nyílt meg a Petőfi Csarnok Sörkert, ahol június 3-án a tíz évvel ezelőtti San Francisco Symphony Orchestra és a Metallica közös produkciója apropóján tartottak beharangozót.

Tíz éve jelent meg a könnyű- és komolyzene eddigi talán legismertebb és legsikeresebb fúziós koncertjéből készített felvétel, a San Francisco Symphony Orchestra és a Metallica közös produkciója, az S&M. Ez alkalomból az eredeti művet, a világon elsőként június 19-én és 20-án, a Millenáris Teátrumban mutatja be a MastericA (Metallica Tribute Band), a Danubia Szimfonikus Zenekarral kiegészülve. A koncerteket egyedülálló módon egy nagy vegyeskar is erősíti majd. A fúziós nagykoncert beharangozóján, június 3-án, csütörtökön került sor a „29 Fémkemény Metallica Év” című könyv premierjére, és dedikálására. Este a MastericA zenekar koncertjén a látogatók először hallhattak ízelítőt a SymphonicA című produkcióból. master_lead.jpg

A tíz évvel ezelőtti nagy koncert közreműködői között volt a világhírű Metallica, amely az 1980-as évek egyik legnagyobb hatású amerikai heavy metal együttese. Az együttes világszerte több mint 100 millió albumot adott el, ebből több, mint 57 milliót az Egyesült Államokban. Ötször szerepelt az első helyen a VH1 100 Greatest Artist of Hard Rock listáján, és összesen kilenc Grammy-díjat nyert. Legújabb albumuk a 2008-ban kiadott, osztatlan szakmai és közönségsikert aratott Death Magnetic. A Metallica együttest 2009-ben ünnepélyes keretek között beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, hazai vonatkozását nemrég élvezhettük: 2010. május 14-én adott nagy sikerű koncertet a Puskás Ferenc Stadionban. A zenekar alapítói James Hetfield és a dán származású Lars Ulrich.

A SymphonicA című koncert fellépői:

MastericA - Metallica Tribute Band

A csapat a Metallica dalait játssza, törekedve a leghitelesebb előadásmódra a hangzás és a látványvilág tekintetében is. A zenekar tagjai játszottak a legrangosabb zenei fesztiválokon, számos külföldi és hazai fellépésük alkalmával produkciójukat több ezer látogató kísérte figyelemmel. A zenekar tagjai: Hartmann Zoltán, Tobola Csaba, Jung Norbert, Németvölgyi Norbert, Mezőfi József.

A Danubia Szimfonikus Zenekar által kísért szólisták között olyan nevek szerepelnek, mint Marton Éva, Rost Andrea, Wiedemann Bernadett, Frankl Péter, Ránki Dezső, Szabadi Vilmos, Jandó Jenő, Nigel Kennedy. 2009. március 4-én, a Művészetek Palotájában megrendezett Jon Lord negyvenéves Concerto for Group and Orchestra című művének ősbemutatóját kísérték, Rácz Márton karmester vezényletével.

A karmester: Rácz Márton

Saját együttese mellett különböző koncerteken dirigálta a Magyar Rádió Kamarazenekarát és Kamarakórusát, a Szolnoki, a Miskolci, a Debreceni, a Szombathelyi és a Matáv Szimfonikus Zenekart, a Budapesti Fesztiválzenekart, a Honvéd Művészegyüttes Szimfonikus Zenekarát, valamint az Erkel Ferenc Kamarazenekart. 2009. március 4-én,  a Művészetek Palotájában Jon Lord negyvenéves Concerto for Group and Orchestra című művének ősbemutatóját vezényelte.

sz.

 

 

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.02.10
banner