Logikus volt, hogy a gazdasági élet e nagyon fontos területe nem sokáig maradhat az egymással is versengő cégek és termékek bemutatkozó lehetősége nélkül. Az egykori Budapesti Nemzetközi Vásárból átlényegült Hungexpo az új évszázad elejétől teremtett lehetőséget FOODAPEST néven nemzetközi élelmiszer-ipari szakkiállítások megrendezésére, ebből lett az IFE FOODAPEST, az IFE nemzetközi portfolió-rendezvénye, amely az Egyesült Királyságban, Indiában, Oroszországban, Lengyelországban, Magyarországon és az Egyesült Államokban mutatja be a nemzetközi élelmiszer-, ital- és vendéglátó-ipari szektort.

2008. november 18–20-án a magyarországi kiállításnak egy látványában megújult vásárterület adott otthont a kőbányai Hungexpo területén. A főbejáratnál eltávolították a vágóhídi terelőkre emlékeztető korlátokat, maguk a kapuszárnyak is dizájnosabbak lettek. Beljebb, a gyülekezőtéren eltűnt az évtizedek óta ott kéklő, s egyre jobban lepusztuló beton vízmedence. Még hátrébb, a nagy kiállítói csarnokok között, rögtön az újdonságként megépült fogadócsarnok után hullámzó tetejű fémpasszázs feszül, ennek előnyei leginkább a kánikulai napsütésben, vagy mint most, az esőre hajló őszi napokban mutatkozhatnak meg teljes értelmükben. A vásárhelyszín felújítása még szemmel láthatóan nem készült el, emiatt a nagy területek valószínűleg még el vannak zárva a látogatók elől.

Az IFE FOODAPEST tulajdonképpen két kiállítást takar, amelyek egymáshoz kapcsolódnak. Az egyik pavilonban maga az élelmiszer a főszereplő, a másikban pedig az ő ruhája, vagyis itt az élelmiszeriparban használatos csomagolástechnika a látvány tárgya. A FOODAPEST kiállítói jórészt magyar cégek közül kerültek ki, de voltak itt a szomszédos országok (Ausztria, Horvátország, Románia, Szlovákia) képviseletében vagy más uniós országokból (Csehország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Spanyolország), vagy még távolabbi országokból (mint pl. Törökország vagy Malajzia) érkező cégek is.

A kiállítók sorai mintha szellősebbek lettek volna az előző évihez képest, maga az A-csarnok is bő ruhaként lötyögött kissé a rendezvény termetén. A megcsappant érdeklődésen, persze, nincs miért csodálkozni. A fél világon végigsöprő recesszió a szokásosnál is költségérzékenyebbé teszi a cégeket, s általában a kiállítói jelenlét az elsők között szerepel a megspórolható tételek listáján. A magyar élelmiszeripar legfontosabb szereplői azonban mind eljöttek, s a középvállalkozások is szép számmal jelentkeztek a kiállításra. Ez fontos jelzés lehet a magyar mezőgazdaság számára, hiszen a hazai élelmiszeripar az itthoni mezőgazdasági termelés mintegy 60 százalékának felvásárlója és egyben feldolgozója is.

A földművelésügyi államtitkár a kiállítás megnyitóján elhangzott szavai szerint arra számított, hogy „a tavalyi bizakodó hangulat után a következő időszak sikertörténet lesz. Ám nem várt akadályt jelentett az alapanyagok túltermelési válsága éppúgy, mint a globális pénzügyi válság.” Szerinte mindez az élelmiszeriparnak is új kihívást jelent, hiszen a várhatóan csökkenő kereslet nyilván a minél jobb minőségű és minél jobban eladható termékek előállítására fogja kényszeríteni a magyar termelőket. „Ezért fontos, hogy a szakma szereplői lássák, hol tart a világ, illetve a világ lássa, hogy hol tart Magyarország” – mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy „újra előre kell menekülni, hiszen csak a fejlesztések vihetik jó irányba ezt az ágazatot. Ezt szeretné a minisztérium a támogatási politikájában érvényesíteni.”

A kiállítás keretében rendezték meg a magyar résztvevők számára az Élelmiszer-ipari Konferenciát, ahol három témáról, az új élelmiszerlánc-törvényről, az élelmiszerek jelöléséről, illetve az előkészületben lévő, a mezőgazdasági termékek közösségi minőségpolitikájáról szóló Zöld Könyvről esett szó. Nagyon okos emberek nagyon okos szakmai szövegeket mondtak, de aki egy kicsit is foglalkozik a témával, az tudhatja, hogy a törvényhozói és szabályalkotási igyekezet, az egész szakmaiság mögül a fogyasztók sok-sok milliós tömege sejlik fel. Az a tömeg, amely az élelmiszerek elfogyasztójaként azt eszi és issza, amit az élelmiszerlánc két végpontja, a termőföld és a konyhaasztal közötti folyamatokban számára a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, valamint a kereskedelem produkál.

A teljesen eliparosodott élelmiszer-előállításnak megvan az adalékanyagok alkalmazásában megmutatkozó „nemszeretem” oldala, bár kétségtelen, hogy a modern társadalmakban a szükséges élelmi árumennyiséget több okból kifolyólag másképpen biztosítani ma már nem lehet. De nem mindegy, hogy mi jut a fogyasztók vásárlókosarába. Ráadásul a termelési, eladási folyamatban időnként felbukkannak olyan „érdekességek” (élelmiszer-hamisítások, romlott, sőt, mérgezett élelmiszerek értékesítése, stb.), amelyek ma már a világ bármely pontján előfordulhatnak, s amely jelenségek ellen a kormányok és hatóságok mindenhol hadakoznak, mert az élelem, mióta világ a világ, a gasztronómiai kérdéseken túl egyben gazdasági, társadalmi s politikai ügy is. Amelyben senki nem szeretne veszíteni, s ezért alakulhat ki a piaci és állami szereplők konszenzusa a nagy szabályozási igyekezetben.

Bálint István

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!