Avagy lecke frusztrált közép-európai kis államoknak. Most különösen aktuális – szerda kora délután van –, amikor ez a cikk készül, a parlament három órája fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, a szlovák kormány pedig délelőtt tíz óta tárgyal az ellenlépésről.
Magyar–szlovák balhé, nyilván, már megint. Erről sokan írtak már sok aspektusban, de egy lényeges elem mindvégig kimaradt. Nevezetesen az, hogy ennek a két népnek soha a történelem folyamán, egészen száz évvel ezelőttig nem volt semmi baja egymással.
Ha még a románokkal lenne most ellenségeskedés! Vagy a szerbekkel, a horvátokkal. Nem mondom, hogy tetszene, de legalább értenénk az okát. A sérelmi politizálás sem jó – na de, arra mit mondjunk, hogy ha megnézzük a magyar történelmet, kiderül, hogy a huszadik század elejéig semmi gond nem volt a szlovákok és miköztünk? Aztán persze, jött pár csúnyább magyar lépés, majd Trianon és a felvidéki magyarok elnyomása, de az milyen ország is volt? Csehszlovákia. És inkább cseh, mint szlovák. Onnan meg már nem volt megállás.
Valószínűleg sikeresebb lett volna a publicisztikáknak ez az
iránya, ha nemcsak olyanok írnak, akik Szlovákiához kötődő dolgokkal csak
adócsalók rendszámtábláin találkoznak. Mert ha megkérdeznek bárkit, aki Békés
megyéből származik, azt fogja mondani, hogy ez az egész egy röhejes nonszensz.
Csak személyes példa: a családom magyar fele Tótkomlósról származik, én magam
tizenhárom évet éltem Békéscsabán – ilyen, hogy magyar–szlovák ellentét,
egyszerűen nincs. Soha nem is volt. Volt más nemzetiségi különállás: a svábok
és a románok mindig is kilógtak kicsit, és ők jobban el is különítették
magukat, de a magyarok és a tótok teljesen együtt voltak, jó viszonyban, és az
évszázadok alatt annyira keveredve, hogy ma már nincs is értelme arról
beszélni, ki a szlovák, ki a magyar, mindenkiben annyi van mindenféle ősből.
Vagy ajánlható mindenki figyelmébe pár szlovák közvélemény-kutatás, amik szerint a felvidéki szlovákoknak semmi bajuk nincs a magyarokkal. Gyűlölet csak északon van, ahol legfeljebb tévében láttak magyart. Köszönjük meg a nagypolitikának az egészet. Aztán lőjük fel mindkét nép megélhetési gyűlöletkeltőit a Holdra, érezzék csak, milyen kicsik és szánalmasok.
Iván