Hosszas betegség után, 2010. július 12-én örökre távozott a világot jelentő deszkákról Kállai Ferenc, Kossuth-díjas színművész.
Utolsó aktív évében, 2006-ban két filmet is forgatott: Szabó István Rokonok, valamint Sándor Pál Noé bárkája című filmjében láthattuk viszont. Színpadon 2006 októberében A néma revolverek városa című darabban köszönt el a közönségtől – örökre...
Pályatársai így búcsúztak tőle:
Törőcsik Mari (75): „Hetvenötödik évemben vagyok, lassan mindenki elmegy mellőlem, és elvisz egy darabot az életemből. Ferike attól a pillanattól mellettem állt, ahogy betettem a lábam a Nemzeti Színházba. Emlékszem, a Tartuffe-be kellett beugranom, ekkor játszottunk először együtt. Ezt követően végigkísérte a filmes pályafutásomat.”
Bodrogi Gyula (76): „Meghalt a Tanú! Ezt egyszerűen nem tudom elhinni, éppen kocsiban ülök, és a rádióból tudtam meg. Váratlanul ért a hír még úgy is, hogy tudom, régóta betegeskedett. Rettentően sajnálom, nagyon sokat játszottunk együtt, nagyon szerettem őt. Számomra Kállai Ferenc olyan volt, mint a Tanú, aki örökké megnevetettet.”
(Forrás: www.blikk.hu)