Persze, sejteni lehetett már reggel, hogy nem életünk leggyönyörűbb nemzeti ünnepe következik, negyvenes tempójú jeges szélben legalábbis nehéz volna arról a klasszikus tavaszi hangulatról beszélni, ami miatt annyira jó ez a nap máskor. Ettől függetlenül a pestiek kitettek magukért, ahányan kint voltak az utcákon, abból nyugodtan hihetjük, hogy ez a város elpusztíthatatlan. És nem a hivatalos rendezvényekre lelkesen elzarándokoló pártkatonákra kell itt gondolni, hanem mindenkire, aki csak úgy, a szabadnap és az együttlét kedvéért ment valahova. Ha már ünnep, legyen ünnep tényleg.

Sajnos, a nap hivatalos eseményei már tényleg nem számítanak bele a valódi programok körébe. Évekkel ezelőtt még nagyon szerethető rendezvények voltak ezek, arról nem is beszélve, gyerekként mennyire tetszettek – mostanra elmúlt ennek a varázsa. Ugyan ki akarna kimenni azért, hogy hallgathasson néhány száz hőzöngő idiótát, akik képesek a Nemzeti dalt is kifütyülni, mert nem hallják, mi történik, de biztosan rossz? Épp ennek köszönhetően idén már balhé sem volt, mert nem volt kint annyi ember, hogy érdemes legyen bármit is csinálni. Kár ezért, de szerencsére az emberek megtalálják a szórakozást maguknak máshol.

Hogy a pártrendezvények nem igazán az ünnepről szóltak, fel sem tűnt senkinek. Az már kicsit húzósabb, és nem igazán teszi örömtelivé a politikai összképet, hogy 1848, mint olyan, gyakorlatilag fel sem bukkant a beszédek témái között. Vagy amikor igen, akkor is csak amolyan kötelező jelleggel. Persze, kampány van, érthető, de ez így akkor sem volt szép.

Maguk a beszédek sablonosak és unalmasak voltak, ismerve a pártok kampányszlogenjeit, egy közepesen tehetséges újságíró meg tudta volna írni egymaga az összeset. Ez önmagában nem katasztrófa, valószínűleg nem azért mentek oda a nagyon lelkes rajongók, hogy elképesztő újdonságokat halljanak. Legfeljebb a politika iránt érdeklődő kívülállók fanyaloghatunk kicsit, mennyire hiányzik az egészből a fantázia, de mi kevesen vagyunk, és szokás szerint nem érdeklünk senkit. Mindenki elmondta, mennyire sokan voltak kint az ő rendezvényükön – a valós adatokhoz ezt azért nagyjából hárommal le kell osztani. Annak csakis örülni lehet, hogy balhémentesen sikerült letudni ezt a napot. Az egyetlen kivétel a Demszky-beszéd volt, ott ismét felvonult a szélsőjobb színe-java, és újfent demonstrálták, hogy a nemzet intellektuális megújhodását nem éppen tőlük várhatjuk. Többen számoltak be a Jobbik ünnepségéről hazafelé tartók viselt dolgairól is; de ha a jó oldaláról akarjuk nézni az egészet, el kell ismerni, hogy az elmúlt néhány évhez képest az, hogy csak ennyi volt, már fejlődés. Ha így folytatjuk, még néhány év, és képes lesz az egész ország méltóságteljesen ünnepelni.

A nap legnagyobb örömhíre viszont egyértelműen az, hogy a harminc kilométer alatt, amit gyalog és biciklin megtettem Buda, a Belváros és Zugló közt, sikerült látni 2, azaz kettő szál virágot is. Jön a tavasz.

Iván (képek: Moldova György Dávid)

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!