Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2010.07.28.

Dunakavics – A Magyar Narancs kritikája

A Tiara Kiadó legfrissebb, a Magyar Kultúra Napja alkalmából kiadott albuma nagy örömünkre mások tetszését is kiváltotta.

„Ki tudja, hogy egy gazdaságszervezéssel és tőkebefektetéssel foglalkozó zrt. miért épp a Duna ihlette versekből és képekből összeállított albummal – a szerkesztő Bíró Katalin – akar kedveskedni ügyfeleinek, de semmi kifogásunk nem lehet e szándék ellen. Szép a Molnár Attila tervezte kötet, a szövegek válogatója, Katona Zsuzsa szintén alapos munkát végzett. Igaz, nem volt nehéz dolga, a kilenc országot érintő, 2860 km-es folyó sok művet ihletett, verset és prózát egyaránt. Lám, csak a magyar irodalomból vett alkotásokból meg lehetett tölteni egy karcsú könyvet!

Természetesen itt van Vörösmartytól A buvár Kund, Eötvöstől a Búcsú, Aranytól a Híd-avatás, Adytól A Duna vallomása s József Attilától, naná, A Dunánál. Vannak kevésbé ismert szövegek is Szép Ernőtől, Szerb Antaltól. dunakavicslead.jpgAz pedig külön és hangsúlyosan üdvözlendő, hogy a válogatásban kortársak is szerepelnek, például Csoóri Sándor, Dobai Péter, Esterházy Péter, Határ Győző, Kántor Péter, Tóth Krisztina. (Hiányzók például: Bächer, Györe, Parti Nagy – ám tudjuk azt is, mindenki nem lehet itt.) De mindettől még nem jönnénk lázba, hisz »csak« egy ajándéknak szánt, sikerült vállalati kiadványt tartanánk kézben.


Itt vannak azonban Frankl Aliona gyönyörű fotói, amik révén az összeállítás megemelkedik. Harmincegy fekete-fehér és három színes kép. Legtöbbjükön az az időtlen nyugalom, ami annyira hiányzik belőlünk és körülöttünk, s ami, lám, megtalálható. A hullámok játékában, a vízre hajló faágban, abban, ahogy a láncszemeken megcsillan a fény. Ezeken a fotókon még Budapest is szép, a város, aminek eltűnő, múlttá váló, múlttá málló lakóit, helyeit, boltjait és temetőit, presszóit és kávéházait épp Frankl Aliona örökítette-örökíti meg ritka empátiával. Most talán csak a Duna-parti fémcipők figyelmeztetnek a világra, amiben élünk. – d. magyari –"

Magyar Narancs, 2010.07.22.

Szerk.

 

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
http://www.tiaraklub.hu
2012.02.10
banner