Az első fűzők a kordokumentumok szerint az 1300-as években jelentek meg, és a XX. század elejéig a magára adó nő gardróbjának fontos kellékei voltak.

Eme női kínzóeszköz elkészítése, sőt, formája is gyakran változott az évszázadok során, de a lényeg többnyire a karcsú derék, a telt, nőies alak hangsúlyozása volt.

Az első modellek még több réteg szövetből készültek, a merevítést pedig keményítőpéppel oldották meg. Aki a hírhedt „S" fűzőbe préselte magát, az gömbölyű csípőjű, feltűnően vékony derekú és telt keblű hölggyé változott, ha elegendő levegőt kapott és kibírta ájulás nélkül. Lassan kiderült, hogy ez a változat igen hátrányos a nők egészségére, így helyét lassan átvették a kevésbé ártalmas és valamivel kényelmesebb fajták.

Az egymást követő századok során a nők egyre aktívabbá váltak, sportoltak, dolgoztak, alkottak, ennek ellenére reggeltől estig hordták a fűzőt. A darázsderék-divat a változások ellenére sem szűnt meg.

A huszadik század eseményei és a divatújdonságok hoztak igazi változást. Megjelent a melltartó, s egy ideig úgy tűnt, hogy a fűző lekerül a divat színes palettájáról. Az új megoldások és fejlesztések – mint a lycra – ugyan kényelmesebbé tették a fűző viseletét, de hordása már nem volt kötelező.

1947-ben a Christian Dior által bemutatott New Look ismét a karcsú derekat állította a középpontba. A nagy divatházak tervezői egyre alkalmazták a fűzőt ruha felsőrészeként.

Így vált a fűző egyszerre felsőruhává és fehérneművé, amely divat a mai napig megmaradt, de a nők többsége manapság többnyire alkalmi viseletként hordja ezt a csinos, ám valljuk be, nem túl kényelmes ruhadarabot.

(Összeállította: Szolcsánszky Szilvia, fotó: Body Look/Igedo)