Nemcsak nyáron tartja műsoron a Thália Színház a Paulo Coelho Tizenegy perc című írásából készült színdarabot. A könnyű nyári szórakozásnak ígérkező előadás így az igazi színházi szezonban is megmérettetheti magát. Június 2-án mutatták be a Thália Színház és az Új Színház közös produkcióját. Ha a portugál nyelven író Coelho sikereiből indulunk ki, akkor hosszú életű lesz a darab, amely csak július 9-e után megy nyári szabadságra.
Különösen azoknál a nézőknél számíthat sikerre a színdarab, akik azt díjazzák, hogy már az első komolyabb párbeszéd végén az első önkielégítésről beszél Maria, aki egy külsőre csodálatos nő, és ezt teljesen meg is mutatja a második felvonásban. A közte eltelt időben az alkotók szándéka szerint fejlődő jellemet látunk, ami elvileg klasszikus színházi jelenség. A saját egyéniségével nem egészen tisztában levő lány a brazíliai kisvárosból előbb a nagyon nagyvárosba érkezik, majd onnan Svájcba, ahol viszont – európai szemmel nézve a dolgot – piszkosul nehéz helyzetbe kerül. Ő nem tart semmi rossztól, nekünk pedig nem kell félnünk: kivágja magát a legrosszabb körülmények közül is. A darabban vannak – erőszakos és érzelmekkel teli – férfiak és nők; táncosok és kurvák. És mi tart éppen tizenegy percig? Hát az, ami Pantaleon Pantoja tábornok szerint – a Pantaleon és a hölgyvendégek című Llosa regényből készült filmben húsz percig tartott.
A kétfelvonásos művet Szikora János rendezte, aki a díszletet is tervezte; a színpadra állításban Pozsgai Zsolt járt sikerrel, a zene Gerendás Péteré, a jelmez Velich Ritáé, a koreográfia Sárközi Gyula munkája, a rendezőasszisztens Trinfuj Mihály volt. A főbb szerepek közül Maria szerepében Gubás Gabi és Valentin Titánia látható, míg Nyah maláj lányt Balogh Anna, illetve Földes Eszter alakítja. Szerepel még benne Száraz Dénes (Ralf, festő), Haumann Máté (Terence, angol üzletember), Galkó Balázs (Milan, a Copacabana üzletvezetője), Almási Sándor (Rodolfo, textilbolt-tulajdonos Brazíliában) és Kedvek Richárd (Roger, a közvetítő).
N. Á.