ÖPIM 4.

Posted on Posted in Pörgés

„Több dolgok vannak földön és egen,
Horatio, mintsem bölcselmetek
Álmodni képes.”

 

Shakespeare és Hamletje örökérvényű szavai (Arany János ma is lenyűgöző fordításában) jutottak eszembe a mellékelt képet szemlélve. Azért néztem meg tüzetesen a fotót, mert igazán jó hírnek véltem azt, hogy a Föld ma legjelentősebb államának első számú vezetője fogadta a mi kis országunk, de facto, első emberét. Ez királyság, gondoltam.

Szemlélődés közben aztán kezdtek el sorjázni a gondolataim, és – szokás szerint – messzire vezettek. Valóban temérdek olyan dolog van a világon, amiről bölcselmünk nem is álmodik, mert azon kívül van és gyakran ott is marad. Példának okáért azt gondolom, hogy az etikett szabályai, a különböző társadalmi szinteken az adott társasági körnek megfelelő modor, a helyzethez, alkalomhoz illő viselkedés és öltözködés és még sok egyéb ehhez hasonló apróság az, amit a bölcselem nem kap készen, hanem olykor keserves memorizálással, hosszú tanulással képes csak bevésni, sajátjává tenni. Ugyanakkor megannyiszor meglehetősen keserű azt látni, hogy vannak, akik mindezeket játszi könnyedséggel – szinte veleszületett készségként – uralják. Azok, akik olyan miliőben nőttek fel, akikbe gyerek- és kamaszkorban beleivódott a megfelelő modor és viselkedés. Sajátos humán „imprinting” nyomán „láthatatlan” és belső értékké válik ez náluk. Sajnos az igazán rossz hír, hogy pénzért mindez nem vehető meg.

A viselkedéssel és az öltözködési szabályokkal kapcsolatban a rendszerváltás környékén azt gondolhattuk, hogy az elvtársúri világ lezárultával – különösen honfiaink esetében – a sárguló nyakú és hónaljú műszálas ingek, az elszabott VOR konfekcióöltönyök, az ízléstelen és rosszul megkötött nyakkendők, a divatjamúlt és tisztítatlan műbőr cipők világa a múlté lesz. Ekként az Európából való kényszerű kizártság után lassan, fokozatosan elindul felzárkózásunk ezen a téren is, és néhány év elteltét követően, ha szerényen is, de ott állhatunk, sőt mi több, feszíthetünk majd büszkén azok között, akiknek nem keserítette meg az életét a proletáriátusból és a vele szövetséges parasztságból kontraszelektív módon uralkodó osztállyá válók műveletlensége és igénytelensége.

Sajna, nem így történt, és erre nincs mentségünk, ez bizony mindannyiunk sara és terhe. Ebben benne van mindenki a rendszerváltás óta: azok is, akik elmentek ideiglenesen vagy örökre, és azok is, akik itt maradtak, élni. Mindannyian – változó elkötelezettséggel és intenzitással – az Összpolgári Igénytelenségi Mozgalom tagjai vagyunk.

De lássuk végre a fenti gondolatokat elindító tényeket: a megnyugtatóan pozitív hangulatú képen 2 elsőszámú vezető fog kezet egymással, a washingtoni Fehér Ház egyik szobájában. Örülnünk kellene, mert ez az a kép többet hoz kis hazánknak, mint bármilyen kormányzati PR-akció, hiszen valóban bejárja majd a nyomtatott, elektronikus és virtuális világsajtót. Kitörölhetetlen lesz, sokan és sokszor fogják megnézni, egyfajta etalonként. És ez itt a bökkenő, mert a képpel tanítható, mit nem képes a bölcselem álmodni se, amire azonban tudni kell odafigyelni, ha az embert egyszer fogadja az USA elnöke.

Miniszterelnökünk ruházatán – finoman szólva – számos kifogásolni való van, ami különösen szembetűnő a szinte tökéletesen festő amerikai elnök mellett. Talán a sietség okozta mindezeket? Nem volt vele jól fizetett tanácsadóinak egyike sem? Vagy már szólni sem mernek neki ilyen esetekben? Több kérdést feltenni sem merek.

Obama-Orbán in Washington March 2016

Mert valójában nincs jó magyarázat, nincs jó mentség, éppen ezért, mint egy izgalmas ultipartiban, játsszuk is ki kártyáinkat. Kontra: nem fényesen tiszta a cipő. Rekontra: a nadrág gondolatnyival hosszabb a kelleténél, felidézve az elmúlt idők vezetői csecse harmonikanadrágját. Szubkontra: a nadrág szabása sem megfelelő, a bal comb magasságánál legalábbis ez sejlik. De a legjobb lapok csak ezután „jőnek”. Mordkontra: a zakó szabása nem passzentos a felsőtesten. Hirschkontra: a zakó hosszabb is a kelleténél, ami egy alacsonyabb termetű embert – jelen esetben – optikailag még összébb nyom: És végül a Fedák Sári: a félig begyűrt zakózseb hajtókája. „A többi ’béna’ csend”. Így az egész olyan elkeserítő, csaknem szánalmas, hogy a kezdeti örömteli mosoly lehervad a szemlélő arcáról, és lemondó sóhajtásba vált át.

Klasszikussal kezdtem, egy másikkal zárom, mert talán ezek a sorok adják legjobban vissza a kép kiváltotta hatást: „Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?” A parafrazeáló folytatás szintén idézet, és imígyen szól: „Kérdezte a giliszta a tyúktól, miközben az csőrében tartva futott le vele a szemétdombról.” Hát igen, a perspektíva, az bizony nem kis dolog! Hadd bízzam mindezek után minden olvasóra azt a nem kis küzdelmet, hogy belegondoljon a távlatokba, és azokról döntsön.

adobe

2 thoughts on “ÖPIM 4.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük