ÖPIM 2.

Posted on Posted in Pörgés

Mindig is így gondoltam: az Összpolgári Igénytelenségi Mozgalom gond nélkül folytatódhat, mert alapanyag volt, van és lesz bőven. Mozgalomról lévén szó, kezdete a harcos homályba vész, és joggal tarthatunk attól, hogy nem lesz soha vége.

A mostani szösszenet hátterét Pécs egyik kedvelt kirándulóhelye szolgáltatta. 2016. január végén Villányban jártam, majd másnap Pécsen keresztül vezetett az utam vissza Budapestre. Pécs számomra nosztalgikus hely, részint az ott töltött Zsolnay-s évek okán, részint gyerekkori nyári kirándulások emléke miatt. (Csak egy kis pimasz ki- félre és összekacsintás: „Gyermekkori karácsonyok! Igaz, Pelikán elvtárs?”)

20160130_133734

Pécsi emlékeim sosem időrendi sorrendben, hanem az érzékelés mélysége szerint tűnnek elő, hol a 90-es évek végének egy-egy pillanata, az irodámba időről-időre betóduló frissen fermentált dohány édeskés-kesernyés illata emlékeztet, ez volt a Zsolnay, vagy pedig azok a jó ebédek ködlenek fel, amiket szüleimmel költöttünk el a 70-es évek augusztusaiban, a már akkor is népszerű Tettye étterem kertjében.

20160130_133736

Éppen ezért, ha Pécsett vagyok, gyakran visz fel az utam a Tettyére, ami a polgári Pécs ikonikus helye már vagy másfél évszázada, meg a Havihegyi templomhoz, ahonnan pazar panoráma nyílik a városra. Így tettem most is, de a borongós, nyirkos idő, és a hidegen szurkáló szitáló eső elől kezdetben egy forró csokoládéhoz menekültem. A lassan lecsúszó kortyok átjártak, közben kissé kitisztult az ég, és a jókedvszegő eső is elállt. Fogtam magam, és a Tettye fölött húzódó kilátóra indultam.

Már az odavezető út és lépcsősor állapota sem volt túl bíztató. Közismert, hogy Pécs 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa volt, és ezen eseménysor előtt (bár a szokásos magyaros késések miatt, inkább alatt) számos közterülete, műemléke és épülete újult meg a városnak. Különös hangsúlyt próbáltak fektetni a turisták által látogatott helyszínekre. Aztán 2010 elmúlt, a sok évtizedes magyar átok, a renyheség, a nemtörődömség, az igénytelenség kezdi visszanyerni birodalmát.

20160130_133755

A képeken – a gyatra technika ellenére – megcsodálható, hogy a Tettye fölötti sziklafal, népszerű kirándulóhely minden évszakban, környéke eldobált szeméttel van teli. Ne lepődjünk meg, mindenhol ez látható Magyarországon, gyakran már el se jut agyunkig a valódi és decens polgári életforma külső és belső határait ilyen mértékben felrúgó igénytelenség. Ingerküszöbünk magasra emelkedett, a „Kádár igénytelen, mindenbe beleszaró népe” mentalitás csak tovább erősödött a rendszerváltás óta eltelt években. Nem ok nélkül. A köz tulajdonát változatlanul Csáky szalmájának tekintjük. Sőt, abszurd módon ügyesnek és okosnak tekintjük azt, aki a köz javait „kreatív” módon csapolja, rongálja, megszerzi, stb.

A Tettye fölött bizonyára vidám, ám vékonypénzű honfitársaink vetélkedtek, ki tudja messzebbre dobni a kiüresedett sörös dobozt. Pontosabban a sörnek látszó folyadékot már nem tartalmazó fémdobozt. És ettől igazán és mélyen és könnyfakasztóan szánalmas ez az egész. Igénytelen, az utóbbi években sörpótlékként megjelent „ócsított” dobozos sör és ki tudja milyen gyorsító hatására felturbózott lelkű honfitársaink szemetelése, a köz értékeinek és az idelátogató többiek apró örömeinek, egyáltalában – ha kicsit is továbbgondoljuk – létének semmibevevése.

Közhely, de a legsötétebb jelenségek mögött is meg lehet találni a reménykeltőt, csak kutakodni kell. A legmélyebb gödörből is ki lehet mászni. (Sajátos, borúlátó logikájú magyar értelmezés szerint azért, hogy utána egy még mélyebb gödörbe juthassunk.) Pozitív olvasatunk itt talán az lehetne, nézegetve a képeket, hogy annak szerfölött örülhetünk, nem dizájner drogok vagy egyéb ütős anyagok papírjai és kicsorbult fecskendők lepik el a sziklafalat.

 

 

AB

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük