Lombroso mosolya

Posted on Posted in Maholnap

Nem, a címsor nem tévedés vagy elírás. Nem Mona Lisa titokzatos mosolyáról lesz szó, hanem egy sokkal kevésbé ismert olasz sejtelmes vigyoráról. Még élénken emlékszem, gyermekkoromban, amikor megveszekedetten csibész haverjaimmal a Várban, a Vérmezőn vagy a Városmajorban kószáltunk és megláttunk egy-egy különlegesen csúnya arcú, fejű embert, bizony elhangzott közöttünk nem kis röhögést kiváltva, hogy az illetőnek „olyan Lombroso-feje van”. Akik tudják, mit jelent ez, illetve mire célzunk ezzel, azt is tudják, már akkor sem volt ildomos valakire vagy valakivel kapcsolatban ezt a szólást alkalmazni. De hát az őszinte és gyakran tudatlan kiskamasz száját csakúgy, mint a gyerekét nehéz befogni. És bár a kifejezés durva és nem píszí, azért találóan jellemezte a felbukkanó szinte bűnözői csúnyaságú fiziognómiát. A „szólás” teljesebb megértéséhez – szokás szerint – messziről kell nekikezdeni.

Manapság kevesen ismerik a nevét, a munkásságát még annál is kevésbé Cesare Lombrosónak. Az alapvető ismeretanyag megszerzéshez idemásolom a Wikipédia rá vonatkozó rövid ismertetőjét: „Cesare Lombroso, született Ezechia Marco Lombroso (Verona, 1835. november 6.Torino, 1909. október 19.) olasz kriminálpszichológus, elmeorvos, törvényszéki elmeszakértő, az olasz pozitivista kriminológia megalapítója. Lombroso elutasította a klasszikus iskola tanait, amelyek szerint a bűnözés az emberi természet karakter vonása. Lombroso antropológiai kriminológia elmélete, aminek előzményei a fiziognómia, a korai eugenika, a pszichiátria, és a szociáldarwinizmusban keresendők, azt állította, hogy a kriminalitás öröklött. A „született bűnöző” azonosítható fizikai jelek alapján.”

Tanai egy részének lényege nagyon durván leegyszerűsítve, csak rá kell nézi valakire „szakértő” szemmel, és meg tudjuk mondani az arca alapján, hogy az bűnöző-e vagy sem. A fenti mondatokat szükségtelen alaposan átgondolni, hogy meggyőződéssel állíthassuk, ma már végképp elfogadhatatlan a fenti „szólással” jellemezni valakit. Sokan talán azt is elfogadhatatlannak tarthatják erkölcsileg, hogy egyáltalában felmerül Lombroso neve egy ilyen, nem tudományos igényű cikkben.

Szerencse, hogy ma már túlléptünk gondolkodásunkban a XIX. század végén és a XX. század elején igen népszerű Lombroso tanain, jóllehet – és éppen ezért jutott eszembe a gúnyos, sértő, sőt rágalmazó mondat – a jelenlegi magyar bulvármédia gyakran ennek ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Sőt mi több, nem tenném tűzbe a kezem sok honfitársunkért, akiknek olykor az alkoholos befolyásoltság sem kell ahhoz, hogy egy-egy arc láttán ne legyenek lombrosói gondolataik és öblös hangon kifejtett ítéletük. Elég alapot ad számukra tudatlanságuk, amelynek gyorsnaszádján hamar a megbélyegzés, az idegengyűlölet vagy a rasszizmus baljóslatú, életveszélyesen zátonyos vizeire fordulnak. Hovatovább, már számszerűen is egyre gyarapodik azok száma, akik ide tartoznak.

Tetejébe – sokunk meggyőződése lehet ez – komoly szélcsend is segíti őket azzal, hogy a hivatalos elutasítás a politikai, társadalmi, gazdasági és egyéb elit részéről – a társadalmi együttélési normák következetes és törvényi számonkérése – lassan, késve vagy egyáltalán nem érkezik meg, és ha megérkezik, akkor is az elvárt kemény és határozott „Eddig jöjj, és ne tovább” helyett az lepkeszárnyak suhogó simogatásához hasonlatos. Ezért nem is szélcsendnek, hanem sokkal inkább ráutaló magatartásnak nevezném ezt, úgy érzem, szinte biztosítják a parttalan gyűlölködés szabad gyakorlásához való jogot.

Pedig – és ez az igazi paradoxon – figyelve az utóbbi évek nyomtatott, elektronikus vagy virtuális médiatermését, és abban a világ és kis hazánk társadalmi, politikai, gazdasági stb., stb., elitje prominens személyiségei arcát, óhatatlanul felmerülhet bennünk egy gondolat. Vajon a mi jó Don Cesare barátunknak nem volt mégiscsak igaza? Mert gyanítom, ő a Pokol egyik nagyon távoli, mély és tüzes bugyrában, szobája kényelmes foteljében illatos havannákat szív mostanság, amarettót kortyolgatva, miközben egyszerre sejtelmesen és ördögien vigyorog: „Na, ugye! Én megírtam!”

 

AB

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.