Feketék és fehérek 2.
28 márc, 2011
A győzelem után Willardot hősként ünnepelték, mint aki visszaszerezte a „fehérek becsületét” – s ez sokáig így is maradt. 1919-ben újra fehér, Jack Dempsey szerzi meg a címet, majd 1926-ban Gene Tunney. A húszas években a színes bőrű bajnoki címet Harry Wills, a „Fekete Párduc” birtokolta. Ő 1926-ban a későbbi világbajnok, litván származású Jack Sharkey ellen bőven vezetett, amikor diszkvalifikálták. Dempsey-re hat évet várt, de pénzügyi okok miatt nem mérkőzhettek meg. 1926-ban aztán Dempsey és Wills is elveszítette címét: az új színesbőrű bajnok George Godfrey II., a „Leiperville-i Árnyék” lett. 1935-ben aztán véget is ért a külön színesbőrű bajnokság, ekkor Godfrey Európába ment, s a francia alapítású IBU nem hivatalos világbajnoka lett.
A hivatalos világbajnokságot 1935-ben vette el az ír származású Braddock a zsidó származású Baertől, de 1937-ben a „Barna Bombázó”, Joe Louis 12 évre elveszi a fehérek világbajnokságát. Louis úgy lett világbajnok, hogy előtte meg kellett vernie Mussolini kedvencét, Carnerát, ki kellett ütnie Max Baert, majd 1936-ban a harmadik exvilágbajnokot, Jack Sharkey-t is. Egyedül Hitler reménységétől, Max Schmelingtől szenvedett vereséget, de 1938-ban visszavágott egy első menetes KO-val. A negyvenes években a legkomolyabb kihívója már fekete volt, Jersey Joe Walcott, de nagy nehezen vele szemben is megvédte címét 1949-es visszavonulásáig.
1952-ben minden idők legeredményesebb nehézsúlyú bajnoka, Rocky Marciano szerzi vissza a „fehér” világbajnoki címet, s 49 győzelem után 1956-ban vonul vissza. Ekkor újra a feketék jönnek Floyd Pattersonnal, őt 1959-ben győzi le a svéd Ingemar Johansson. A fekete Patterson azonban 1960-ban visszavág, s innen egy nagyon hosszú időszak következik, valódi „fehér reménységek” nélkül. Az „egyenes ági” nehézsúlyú világbajnoki címet soha többé nem sikerült megszerezniük a fehéreknek: Lennox Lewis 2004-es visszavonulásáig az afro-amerikaiak (és afro-britek) kezében maradt.
Időközben azonban a nehézsúlyú bajnoki címre egyre több szervezetnél lehetett igényt tartani. 1965-ben már két szervezetnél avattak bajnokot (WBA és WBC), de ekkor még mindkét trónon feketék ülhettek. 1968-ban ugyanez a helyzet 3 szervezetnél, s csak 1983-ban avatnak újra fehér bőrű világbajnokot a WBA-nál, a dél-afrikai Gerrie Coetzee személyében. Muhammad Ali 1979-ben megüresedett trónjáért Coetzee először John Tate-tel csapott össze az apartheid-politikát folytató Dél-Afrikában, 135 ezer lelkes rasszista néző előtt. 15 menet után pontozással kikapott, ahogy 1980-ban Mike Weavertől is, szintén otthon, Sun Cityben. Végül nem is otthon, hanem Amerikában sikerült legyőznie az aktuális világbajnokot, Michael Dokes-t.
Alig több, mint egyéves fehér uralom után újra a feketéké lett minden nehézsúlyú cím, sőt, 1987-ben egy kézben egyesült mind, Mike Tyson kezében. A következő fehér bajnoknak új szervezetet kellett létrehozni, ez lett a WBO, ahol a Los Angeles-i olimpia ezüstérmese, az olasz Francesco Damiani lett az első bajnok (a dél-afrikai fehér DuPlooy-t ütötte ki).
1991-ben újra minden cím a feketéké, Evander Holyfield és Ray Mercer révén, amíg 1993-ban az új fehér reménység, Tommy Morrison meg nem verte a 45 éves legendát, George Foremant a WBO bajnoki övéért. Most már csak négy hónapig lehetett fehér világbajnok – s legközelebb is csak 6 év múlva, amikor egy ukrán nehézsúlyú, Vitalij Klicsko két menet alatt kiütötte a brit Herbie Hide-t.
Az idősebb Klicskó 1996-ban kezdte profi karrierjét a német Universumnál (ugyebár Kokóval együtt). A szovjet légierő tábornokának fia ekkor már megszerezte diplomáját, majd 2000-ben megszerezte a doktorátust is, elsőként a profi világbajnokok közt. Áprilisban Chris Byrd már doktorként vette el a WBO-címét, amit fél év múlva öccse, Vlagyimir hódított vissza. Ő 2003-ig meg is őrizte, amíg a dél-afrikai, fehér Corrie Sanders le nem győzte.
Most az idősebb fivér állt bosszút: 2004-ben Sanders ellen Vitalij Klicskónak sikerült megszereznie a legkomolyabb szervezet bajnoki címét, mely Lennox Lewis visszavonulása után üresedett meg. Bár Vitalij egy év múlva kikapott Hasim Rahmantól, aki egykor Lewist is megverte, ám egy újabb poszt-szovjet ökölvívó, az óriás Valuev legyőzte John Ruizt. A WBA bajnoki címével soha nem látott „fehér uralmat” indított el: másfél év múlva, 2006 augusztusára mind a négy nagy szervezet bajnoka a volt Szovjetunióból került ki (az orosz Valuev, a belorusz Liakovich, az ukrán Vlagyimir Klicsko és a mordvin Maskaev, aki Rahmant győzte le).
Bár Shannon Briggs, Samuel Peter és David Haye az óta közbe-közbeszóltak, ma a négy bajnoki címből hármat a Klicsko-fivérek birtokolnak, a feketéket egyedül Haye képviseli, aki 2010 óta észak-ciprusi állampolgár.
(vége?)
bg
