Európaiak az amerikai slágerlistán – 2.
10 jan, 2012
A hetvenes években viszonylag élesen elvált az amerikai és az európai könnyűzenei közízlés. Ennek jelei 1968-ban még csak mérsékelten mutatkoztak. A francia Paul Mauriat, aki egyébként Mireille Mathieu dalszerzője, valamint Charles Aznavour és Maurice Chevalier zenekarvezetője volt, 5 hétig vezette egy átdolgozással a Billboard Hot 100-as listáját. Ugyanakkor a fekete soul- és fehér country-énekesek közé egyre nehezebb volt új európai bandáknak betörni: persze a Beatles hírneve még arra is elég volt, hogy övék legyen az év albuma a Grammy-díjátadáson (Bors őrmester).
A Rolling Stones inkább hírhedt, mint híres lett 1969-ben az altamonti fesztiválon történt szerencsétlenséggel, amikor a brutális motoros banda, a kaliforniai Pokol Angyalai halálra rugdostak egy szőke lánnyal ismerkedő fekete fiút (innen merített ihletet Déry a Képzelt riport egy amerikai rockfesztiválról című írásához). A Honky Tonk Women mindazonáltal felkerült (a Hair vagy a Romeo és Júlia filmzenéi közt) az amerikai listákra, s ezt csak a Beatles tudta elérni Jaggeréken kívül. Woodstockban az angolokat Joe Cocker, The Who vagy a Ten Years After képviselte.
A hetvenes évek Amerikában a Jackson 5 (Michael Jackson családja) sikereivel indulnak, de óriási sikert arat egy holland együttes, a Shocking Blue Venus című számával – legyünk büszkék, énekesüket Mariska Veresnek hívták… A Beatles továbbra is tarol Amerikában (Let It Be), a heavy metal viszont már sok a tengerentúlon: a Led Zeppelin hiába világsztár, Amerikában csak 4. lehet.
A Bee Gees-t itthon sokan ausztrál zenekarnak tartják, de nagy sikereiket valójában brit színekben aratták Amerikában (is). Barry, Robin és Maurice Gibb is a Man-szigeten születtek a 40-es években, majd innen költöztek Manchesterbe, ahol a nagy szegénységben élő család gyermekei zenélni kezdtek. Ausztráliába 1958-ban vándoroltak, ahol már Bee Gees néven váltak híressé, hangzásukat a Beatles hatására alakították ki. Európában 1967-ben mutatkoztak be, a Massachusetts már Amerikában is top 20-ba került. S négy év múlva már vezetik a Billboard Hot 100-at.
Egyébként 1971-re már George Harrison és Paul McCartney szólólemezekkel hódítják meg Amerikát, de feltűnik a félig skót származású Rod Stewart is. A harmadosztályú Brentford F. C. centerhalfja Little Richard hatására kezdett zenélni, s a zenészek életmódja jobban megtetszett, mint a sportolóké. A hatvanas évek végén Jeff Beck zenekarában énekelt, majd 1969-ben kezdett szólókarrierbe, amit a Maggie May tetőzött be először.
A skót mellett egy másik kelta, az ír születésű Gilbert O’Sullivan is meghódította Amerikát, igaz, már brit színekben. Aztán 1973-ban egy valódi angol, Reginald Kenneth Dwight robban be a Billboard Hot 100 élére, Elton John néven, a Crocodile Rock című szerzeménnyel. Reggie már 11 évesen a Királyi Zeneakadémiára járhatott, s öt évig komolyzenét játszott. Később bárzongorista lett, s 1964-ben megalapította a Bluesology nevű csapatot: a szaxofonost Elton Dean-nek hívták, innen az Elton vezetéknév. A Rolling Stones ’73-ban adja ki az Angie-t, a Beatles tagjai pedig már hárman is szólóalbumokkal jutnak a csúcsra: sőt, Ringo Starr, George Harrison, Eric Clapton is megkapja az év albuma Grammy-díjat a Bangladesért tartott koncert lemezéért (a nagy angol világslágerre, a Ballroom Blitz-re viszont nem nagyon vevők a tengerentúlon).
A svédek 1974-ben robbantak be a világ könnyűzenei élvonalába. Először a Blue Swede nevű banda ért csúcsra Amerikában, de pont ezzel egy időben, áprilisban lett brit listavezető az Eurovízió-győztes Abba-dal, a Waterloo – ami viszont csak a 6. helyig jutott a Billboard-on. A svéd topénekes, Björn Skiffs egy B. J. Thomas-feldolgozással tudott az élre ugrani csapatával, ooga-chaka, ooga-chaka zenei háttérrel, ami megfelelt a kor popzenei ízlésének. Az ABBÁ-ra ugyanakkor még nem „ért meg” az amerikai közönség: számukra a diszkó-korszakot a hetvenes évek első felében még „holmi” Diana Ross, Temptations és más fekete, funky-s hangzások jelentették.
Amerikai témával, Al Capone-ról szóló dallal került az élre a nottingham-i Paper Lace (The Night Chicago Died), Eric Clapton pedig a jamaicai Bob Marley számát dolgozta fel (I Shot the Sheriff), ezzel sikerült egyedül a Billboard élére ugrania a Yardbirds és a Cream egykori legendás gitárosának.
Többé-kevésbé európainak tekinthető Olivia Newton-John is, hiszen első amerikai sikerei idején már nem Ausztráliában, hanem szülőföldjén, Angliában élt. Sőt, 1974-ben ő képviselte Nagy-Britanniát az Eurovíziós dalfesztiválon is, ahol 4. lett az ABBA mögött. Szintén Angliában élt a jamaicai születésű Carl Douglas is, aki a Kung Fu Fighting-gal került a Billboard élére. A hamisítatlan hetvenes évekbeli diszkószámot a korabeli Hong-Kong-i és tajvani kung fu-filmek ihlették, s a kislemezt rekord-példányszámban adták el az USÁ-ban.
A következő nagy ABBA-sláger, az SOS csak 15. az USÁ-ban (!), ahogy más nagy ’75-ös európai sikerek sem tetszenek az amerikaiaknak (a kicsit keményebb The Sweet – Fox on the Run-ja, a holland világsiker, a Paloma Blanca vagy a 10cc). A rengeteg country-sláger közé épphogy befér a Hot 100 élére a skót funky-zenekar, az AWB, illetve egy új csillag, David Bowie Fame című száma.
A londoni születésű David Robert Jones a Bowie-vadászkéstől kölcsönözte vezetéknevét, s első lemeze még a pszichedelikus rock jegyében született. A hetvenes évek elején hard rockra váltott, majd Iggy Pop és Lou Reed producereként is tevékenykedett. Színpadi megjelenése egyre hermafrodisztikusabb, minden tekintetben egyre feltűnőbb lett, s egyre komolyabb színészi teljesítményt igényelt (Ziggy Stardust-show-k). A Young Americans című albuma új stílusával sok angol rajongót elfordított Bowie-tól: ezen az albumon szerepel a Lennon-nal közösen írt Fame.
Számunkra, magyarok számára a 70-es évek amerikai popélete azonban az első német listavezetőhöz, a Silver Convention-höz fűződik. A szabadkai születésű, Münchenben élő zeneszerző, Lévay Szilveszter eleinte Udo Jürgens-szel dolgozott, majd Michael Kunzé-vel összehozták azt a diszkócsapatot, ami három szóból álló slágerrel aratott világsikert (Fly, Robin, Fly). A Silver Convention neve is a Sylvester-ből ered, s Lévay később Elton John-nal, majd Hollywoodban George Lucas-szal, Charlie Sheen-nel és Michael Douglas-szel is dolgozott.
A skót Bay City Rollers nyitotta a ’76-os évet Amerikában, ami nem csoda, hiszen a nevüket is az USA térképére mutatva kapták a michigani városkáról. Jellemző, hogy sikerszámuk akkor már két éve lekerült a brit listákról. Az aktuális európai slágerek, az ABBA vagy a Queen számai még sehol nincsenek a Billboard-on, ahol a már inkább az amerikai Linda McCartney nevével fémjelzett Wings, Rod Stewart, valamint Elton John és Kiki Dee párosa tud huzamosabb ideig az élen maradni.
Új európai előadóként a brit Leo Sayer romantikus balladája hódítja meg az amerikai szíveket, bár a When I Need You nagyon hasonlított a kanadai Leonard Cohen korábbi slágerére… A „brit invázió” egykori élharcosa Manfred Mann szintén amerikai ihletésre, egy Bruce Springsteen-feldolgozással tud élre kerülni, majd ’77 áprilisában végre megérkezik az ABBA is a Billboard élére, a Dancing Queen-nel. A másik két diszkó-világsláger, a My Baker (Boney M) és a Yes Sir, I Can Boogie (Baccara) át sem jut az Atlanti-óceánon.
Átjut viszont az Angliában alakult Fleetwood Mack, csakhogy még ’69-ben, úgyhogy nyolc évvel később már nem igazán számítanak európai zenekarnak. A hetvenes évek végén alapvetően a Bee Gees a legsikeresebb nem-amerikai csapat Amerikában (Night Fever, Stayin’ Alive), az első brit újhullámos zenekar csak ’79-ben jelentkezik, de ez már a következő fejezet, a nyolcvanas évek történetének kezdete.
Jura
