Egy kis előkelőség (Amikor a villányi és zugligeti elegancia párban járnak)

Posted on Posted in Nemlőre

Ezt azért nehéz és – kiváltképp – vétek lett volna kihagyni! Gondolom, nem mondok újat azzal, miszerint a csúcsra felérni sem könnyű, de aztán ottmaradni hosszú időn át, az már maga művészet. Így vagyunk sokan Gere Attila és pincészete teljesítményével.

gere-attila-feketelogo

Ha csak azt tekintem, hogy 1994-ben kapta meg az „Év Borásza” címet, akkor is több mint 2 évtized telt el, amióta a csúcson van. Nem könnyű abban a szakmában, ahol – részben az általa „eredményezett” sikerhullámok következtében – hetente-havonta kerülnek az érdeklődés homlokterébe (azaz a piacra) újabb és újabb pincészetek borai. Nem túl nagy butaság azt állítani, hogy ezen a területen komoly verseny folyik a kínkeservesen lassan vagy egyáltalán nem bővülő fogyasztói kör kegyeiért.
Visszatérve a kezdethez, ha egy olyan szinte minden érzékszervet elbűvölő élményt, mint a Gere borok kóstolása párosítani lehet a Bíró Lajos kreálta ételek elfogyasztásával, akkor egyfajta érzékszervi és testi nirvána eléréséről beszélhetünk, és a harmóniából, amelybe így lágyan belesüppedünk, lassú és elmosódó pillantásokkal szemlélődve kifelé a fejünkből megéri elviselni a körön kívül rekedtek rosszalló pillantásait.
Ilyen „élményhalmazban” volt részünk, egyfajta felnőtt Mikuláscsomagban december 4-én este a KisBíróban. Most pedig elkezdem kibontogatni a csizmácskámba ajándékcsomag darabjait, egyenként.
frici
Az aperitif a Gere Pincészet Rosé Fricije volt, már a 2015-ös évjáratból. Borok értékelésekor gyakran mentegetjük a gyengébb évjáratokat eufemisztikus kifejezésekkel, itt és most ezt nem szükséges megtenni. Más most teljes erőben, szép érettséggel, valósággal harsogva mutatkozik meg, hogy 2015 nagyon szép év volt, amikor a szőlő érleléséhez a Jóisten a szokásosnál gazdagabban járult hozzá, és az a borász, akinek tehetsége van rá, kevesebbet tudott elrontani belőle. Lágyan ínybizsergető, nem ajakszaggató buborékolású gyöngyöző bor ez, medoc-ból és merlot-ból házasítva. A hozzá felszolgált lencsés haltatár fagylalt tölcsérben íze mámorító bevezetés volt, kijózanító mennyisége pedig meghagyta számunkra a további vágyakozás lehetőségét.
A soron következő bor nagy kedvencem Gere Attila Pincészetéből. Olaszrizling, szintén idei évjárat, amelyben már kifejezetten megjelentek a jó évjárat és a borvidék déli fekvésének utánozhatatlan jegyei. A falatkák könnyedén csúszkáltak lefelé, hiszen emellé – bár az étel és a bor egyenrangúak voltak – hideg előételként kocsonyát kaptunk marinált medúzával.

gere_olaszrizling_2014_n
A meleg előételt, ami a sokak, és így általam is az iskolai menzán megutált káposztás cvekedli újrateremtése-gondolása (talán Káposztás cvekedli reloaded) volt, jelesül káposztás tészta variáció borshabbal, idei Gere Portugieserrel kombinálták. Bevallom, hogy sohasem szerettem igazán a portugiesert. Nekem mindig iskolai tinta szaga és íze volt. (És azt tudatosan meg is kóstolta minden kezdő diák. Ehhez képest ma egy iPad sarkának rágcsálása ….? De ne legyünk telhetetlenek.) Az oportó, majd kékoportó, majd portugieser Villány egyik érdemeinél sokkal jobban meghurcolt bora, kacskaringós történelemmel. Pedig az ő vágyai egyszerűek: baráti beszélgetések, dumcsizások, smúzolások, tereferék, traccspartik bora akar lenni, semmi több. A szóban forgó 2015-ös portugieser azonban rácáfolt félelmeimre, lágy volt, simogató, leheletnyi édes-selymes ízzel, borvacsora talán legkellemesebb meglepetése lett.
A folytatás egy vászolyi báránycsülök képében érkezett, hozzá a Gere Pincészet egyik különlegessége, a 2013-as Fekete Járdovány párosult. Még hallgatni is jó egy ilyen ízes bornevet, aztán meg kóstolni, az bizony mindent felülmúló érzés. Mélyvörös, feketésbe hajló szín, érett fűszerpaprika, feketebors és vörös bogyósgyümölcsök ízorkánja, amelyet fiatal kora ellenére sem nyom el a villányi borokra gyakran jellemző csersavasság. A fajta sajátja mindez, és az apró kortyok élvezete közben az fogalmazódott meg bennem, hogy miért is próbálunk mi, magyarok, görcsösen készíteni nagy borokat a francia eredetű nemzetközi kékszőlő fajtákból, amikor ilyen csodákra lennénk képesek ősi magyar fajtákból. Költői kérdés, bár Gere Attila is érzi a jelentőségét, és ha nem is fogja hosszútávon kiszorítani a mindenki által ismert borait, de komoly szerep juthat az ebből a szőlőből, illetve Csókából készült nedűknek a pincészet image-a építésében. (Zárójelben és nagyon szerényen, nagyon illedelmesen és nagyon halkan teszem hozzá csaknem 15 évnyi távol-keleti piaci tapasztalattal, hogy a világpiacon is egyre inkább azt tartják komoly játékosnak, aki a nemzetközi fajtákból hozva a kötelező világszínvonalat saját országa őshonos fajtáival mutatja meg igazán a terroirja és pincészete egyediségét.)
Persze a „mélymagyaros” felbuzdulás mellett és után egyáltalán nem volt baj, hogy a Kopár 2011-es évjáratát kóstolhattuk össze egy omlós és csinos kis bélszín darabbal, téli zöldségekkel körítve. Nem csak azt állapíthattuk meg, hogy a pincészet a ma már legendás kezdet óta – 1997 – tudja tartani a kezdetben megcélzott világszínvonalat, hanem az újabb és újabb évjáratok Kopárjaival miként gazdagít Bennünket. A Kopár emblematikus voltára egy közelmúltbeli élményem világíthat rá igazán: Hongkongban 2 francia sommelier kereste fel partnerünk standját, és a két, egyébként kiválóan képzett francia éttermi szakember egyként és nyomatékosan közölték, hogy a kiállított lenyűgözően gazdag magyar borsorból mindenképpen a Kopárt szeretnék megkóstolni. Az egyik francia egyébként olyan lehengerlő magyar borismeretről tett tanúbizonyságot rövid eszmecserénk során, ami számos magyar „borceleb” dicsőségére válna.)
Gasztronómiai megpróbáltatásainknak, egy szívbe és zsigerekbe markoló desszert vetett véget, ami az egyik – mert ízlésünket és gasztronómiai képzeletünket tekintve legalább pluralizmusban élünk és ezért több is van, – legenda szerint Sissihez, ki máshoz, kötődik. De az értékek, sajna, devalválódnak, ezért ma már csak császármorzsa a neve. Ez érkezett zárásként szilvadarabokkal és szilvalekvárral, hozzá pedig a Pincészet 2011-es Cabernet Sauvignon barrique-ját passzították. Nekem kezdetben kissé szájrángatóak voltak a bor ízjegyei, de jól harmonizáltak a szilva és szilvalekvár fanyar világával. A bor kóstolásakor – ahogy azt Gere Attila is büszkén elmondta – nem szabad megfeledkezni arról, hogy már több mint 2 évtizede szerepel a pincészete kínálatában, és ’92-es évjárata legendás a magyar bort ismerők körében.
Alkosson a befejezés is olyan harmóniát, amiként ételek és italok párosultak fentebb. Egyrészt a fentieket végig kóstolva megerősíthetjük azt, hogy „minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve.” Másrészt mindezek után azt is kijelenthetjük, „kinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés”.

AB

One thought on “Egy kis előkelőség (Amikor a villányi és zugligeti elegancia párban járnak)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük