Borgála – 2008. szeptember 5., Millenáris Teátrum

Posted on Posted in Kép-Szöveg-Kotta

A bőség zavara, a borkóstolók Mekkája, a zugivók eldorádója! És mindez a 4500 forintos belépő áráért! A bolondnak is megéri! Hirtelen ezek jutottak eszembe, mert ép elmével nehezen felfogható mennyiségű bor várt előkészítve az asztalokon. Zavaromat fokozta, hogy néhány ismerős, magyar pincészetektől ott tartózkodó díjazott borász kedvesen integetett felém, mintegy jelezve, hogy őket aztán nem hagyhatom ki.

A fehérek előírásosan behűtve, a pezsgőknek rendszeresen cserélt jégágy jutott, a vörösök pedig a puszta palackból, felnyitva, szellőztetve mosolyogtak az érdeklődőkre. Mindegyik bor előtt részletes bírálati lap, de ez nem a kicsit tudálékosnak és olykor zagyvának meg nagyzolónak tűnő borleírásokat tartalmazta, hanem fogyasztói szemszögből is érthető „értéktérképet” mutatott, legtöbbször a fogyasztói árak megjelölésével, euróban.

Próbáltam a mellékelt „eredménykatalógus” arany- és ezüstérmesei, valamint egyéni ízlésem, kíváncsiságom alapján megtervezni az útvonalat, de az időszűke miatt – három kóstolóval egybekötött előadáson terveztem részt venni –, csak az általam ritkábban kóstolt, nagy nevek fehér-, rozé- és vörösboraira tudtam koncentrálni. És persze, a végén a különféle kései szüretelésű borokra, az olajszerűen csorgó jégborokra és nem utolsósorban a tokaji borkülönlegességekre.

Az első fehérboros kanyar után Bock Jóskába ütközöm, aki két hatalmas puszival üdvözölt és harsányan mondta, hogy várnak bennünket a következő héten hongkongi ügyfelünkkel. Mint mindig, Jóska most is rohan, de mindenkihez van egy kedves, csipkelődő szava. Egy igazi „optimizmus-bomba”, jó akár csak két percet együtt tölteni vele. Boldog és büszke, két arany- és két ezüstérmet nyert boraival. Megérdemelten, mert a 2006-os Magnifico leírhatatlan! Szerencsére a bort inni kell.

Kanyarjaim ezután lassulnak, mert a borok kezdenek ülepedni és lassan felszívódni. Az egyébként sötét vásznakkal lehatárolt terem egyre rózsaszínűbbé válik. Hiába, na! Csak jó borokat kell inni, és a környező szürkeség-feketeség egy csapásra eltűnik. Az eddigi okos és megfontolt arcok a teremben egyre barátságosabbakká válnak, egyre többen mosolyognak, és a lassabban forgó nyelvekről ritkábban szaladnak ki olyan fontoskodó, „okostojásos” borértő magyarázatok, amitől egy igazi borszeretőnek hideg futkos a hátán.

Az például kifejezetten ínyemre van ilyen helyeken, amikor a fővárosi aszfalton felnőtt, a szőlőművelést és a borkészítést még televízióból sem ismerő, államigazgatásban dolgozó, folyamatosan portyázó és potyázó urak, vagy másik végletként a „megveszlek kilóra, mint kacsát, vazze!” vendéglátó-ipari vállalkozók beszélgetéseibe lehet belehallgatni.

Ilyenkor Osztap Bendert („Atyám török alattvaló volt!) kellene leejteni a csoport mellé, akiből gátlás nélkül tudna kiszakadni olyan magvas megjegyzés, hogy: „a jeges, április végi szeleket kísérő bőséges májusi esők feláztatták a talajt, feloldották annak ásványianyag-tartalmát, ezért a minerális ízek ebben az évjáratban különösen szignifikáns módon jelentkeznek ebben a borban”, stb., stb., amelytől rögtön körülrajongott borszakértővé válik a társaságban. Így egy-egy ilyen fennkölt mondat belépő a „borostojások” Pantheonjába. vinagora_ermek.jpg

A borgála része és újítása az is, hogy neves szakemberek segítségével és vezetésével lehet egy-egy különteremben borsorokat végigkóstolni. Jómagam Zilai Zoltán „Az izgalmas pinot noir”, Vida Péter „Csúcsvörösborok” és Szepsy István „Aranyérmes tokaji aszúk” előadásain vettem részt, és nagyon megérte. Szepsyt hallani az aszúkról felér egy akadémiai borszemeszterrel.

Mielőtt hazaindultam, leltárt készítettem: 41 bor a kóstolóteremben és 24 a tematikus előadásokon, jó beszélgetések borászokkal. Nem jöttem hiába!

Kilépve az alkonyba, mediterrán hőség fogad. A Millenáris parkján keresztül ballagva, mint ilyenkor mindig, nagy gondolatok jutottak eszembe. Legelébb is megpillantva egy padon horkoló „borbarátot”, arra gondoltam, hogy a fenti, alantasan érzéki (t)ivornyát és a pőre testi kielégülést rosszalló távolságtartással szemlélő, cizelláltan művelt lelkivilágú olvasót is felvidítom a szellem friss szelének hűs fuvallatával, egy átírt epigrammával, ami erre a borcsatában alulmaradt polgárra is illik: „Itt fekszem, vándor, vidd hírül az otthoniaknak: megcselekedtem, amit megkövetelt a haza.”

Majd a végszó és a langyos este tovább fonta a gondolatot: „Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok”. Az ingás stimmel, az este varázslatos, „Kell több? Nem mond ez eleget?”

Adorjáni Béla

4 thoughts on “Borgála – 2008. szeptember 5., Millenáris Teátrum

  1. Leonidasz lehet,h forog a sírjában a kifacsart epigramma miatt, de én nagyon jól szórakoztam a cikken…Levegőt! is alig kaptam: a szerző atmoszférateremtő képessége súrolja a zsenialitás határait!
    Köszi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.