Bónyai “Barbó” Barbara

Posted on Posted in Kép-Szöveg-Kotta

Barbó, milyen most nőnek lenni a képzőművészetben a XXI sz. elejének elmúltával, válság és urnaforradalom után Magyarországon?

barbo_lead.jpgKiváltságos és kilátástalan kiszolgáltatottság, ami hatalmas kihívás is egyben. De valójában nem sokkal lehetetlenebb dolog, mint férfi képzőművésznek lenni, sőt. Talán a galeristáknak és a művészettörténészeknek nyújtott esetleges szexuális szolgálattétel még könnyebbé is tehetné az érvényesülést, mint férfikollégáinknak… Hiszen a galériavezetők/tulajdonosok, a gyakorló bölcsészek nagyobb hányada még mindig férfi. Ehhez persze gyomor is kell, ami nekem ebben a formában egyáltalán nincs meg. Nem tartok igényt az elismerésre, csupán az alkotásra és arra, hogy egy napon megtapasztalhassák gondolati lenyomataimat, bárki, bárhol.

Van olyan női művész, akit sokra  tartasz, vagy hatást gyakoroltak rád a művei? Esetleg személyiségükkel hatottak a világnézetedre, vagy képzeletbeli barátaid, mentoraid voltak?

Hosszú lesz a lista, de nézzük csak. Képző és filmművészek közül az alábbiakat tudnám említeni: Mariko Mori, Louise Bourgeois, Frida Kahlo, Szabó Eszter Ágnes, Sárosi Anita, Leni Riefenstahl, Cicciolina (Staller Ilona). Zenészek,  zenei előadok listája a következő: Boss (born Lichelle Laws), The Lady of Rage (born Robin Yvette Allen), Missy Elliott, Lil’ Kim, MC Lyte (born Lana Michele Moorer), Martina Topley-Bird, Laurie Anderson, Lydia Lunch, Nina Hagen… Azok, akik testükkel és mozgásukkal inspirálnak, szóval a táncosok: Mata Mari, Rachel Brice, Joséphine Baker,Győrffy Katalin. Ezen kívül irodalmárok és színésznők: Janikovszky Éva, Bódis Kriszta, Simone Weil, Gobbi Hilda… és egy fiktív hölgy is nagy hatással volt rám a kezdetektől: Lónyai Erzsébet.

Az egyik leginkább megosztó világnézeti hovatartozást vallod magadénak. Milyen szinten tartod magad radikálisnak a mai fiatal kortársak között?

Szélsőségesnek tartom magam a világnézetem miatt, mivel a “nemzeti anarchizmus” alapból radikalizmusnak tekinthető. Ezt igyekszem minél inkább kifejezésre juttatni gondolataim tolmácsolásában és műveimben egyaránt. Hasonló dolgot csak igen elvétve találok a művészeti szcénán belül.  Továbbá szándékosan nem kapaszkodok stílusokba, mivel jobban szeretem, ha az ábrázolandó téma az, ami meghatározza műveim jellegét. Valamint elutasítom azt a dogmát, miszerint a művésznek csak egy, rá jellemző határozott stílusban kellene kizárólag alkotnia.

Azért van valami definiálhatósága a művészetednek? És hova akarod tovább fejleszteni a “Barbóságod”, már ha akarod egyáltalán fejleszteni…

Definíciója: a lét, mint művészet, egyfajta body art. Elsősorban magát az embert tekintem megformálandó felületnek. A cél az, hogy minden szemlélőben tudatosuljon, hogy a fluxus nem csak annyi, hogy mindenki művész, hanem hogy szépen, emberi módon élni, alkotó, teremtő módon kell cselekedni. Ez maga a művészet célja… szerintem legalábbis.

Nem tulajdonítok túl sok jelentőséget a műveknek. A művek csak melléktermékei a nagy alkotásnak, annak, hogy az ember képes-e kihozni magából a legtöbbet, amit ki lehet. A művek olyanok, mint az izzadság: lelki fejlődésünk izzadságcseppjei, és az én művészetem célja minden emberben tudatosítani a benne rejlő művészt, tudóst és parasztot. Olyan művészetet létrehozni, ami nem a tanultaknak, az írástudóknak és bölcsészeknek szól (mint azt a magas művészet tenni szokta) hanem azoknak, akiket elbutít a média szennye és számukra mutatni alternatívákat a szellemi valóságok felé, amelyek közelebb viszik a főemlőst az emberré váláshoz. Ugyanis kevés ember él a sok majomszabású közt és szerintem az emberséget csakis az erkölcs dönti el, ha képesek vagyunk közös célokban gondolkodni és tenni, úgy, hogy csökkentjük a szenvedést és igazságtalanságot.

Az előző válaszod nem piskóta, biztos lesz akinél kiveri a biztosítékot. Talán a legfontosabb kérdés – ami közelebb viheti az embereket a képeid értelmezéséhez, megértéséhez, felfogásához – az, hogy milyen egy igazi Barbó kép.

Egy igazi Barbó alkotás az valami olyasmi, ami az emberekben nem csodálatot, hanem önbizalmat ébreszt saját teremtő énjük felé. Hiszek a dilettantizmusban és nem hiszek a profizmusban. A profizmus szakbarbárt csinál az egyetemes emberből és emiatt szerintem nagyon romboló jellegű. Egy igazi Barbó mű tehát minden szakmai elvárástól mentes kell legyen, tabudöntögető és tudatosító. Persze ezt a célt nem feltétlenül sikerül minden “lenyomatban” megvalósítani. Nincsenek határok technikailag és témailag sem. Részemről bármi lehet, ami a célhoz közelít engem és a szemlélőket, az adót és a vevőket. Lehet hang, mozgás, kép, szobor, film, könyv, közösségfejlesztés, bármi. A lényeg a személyek és közösségek megerősítése a Dharma jegyében.

Hogy tovább feszítsük a húrt, egy igazi kínos kérdés: véleményed a magyar kortársról?

barbo_b.jpgEgyszóval: blöáhhh… többel: a szakmáról nagyon rossz véleménnyel vagyok, annak belterjessége és önzése miatt. Viszont nagy örömömre mindig találok nemes lelkű kivételeket szakmán belül és kívül is, akik nem karrierépítés, hanem értékmegosztás céljából tevékenykednek. Az egész posztmodernizmust itthon és külföldön az ötlet-  és gegszerűség, szenzációhajhászás és sznobság jellemzi. Az egész filozófiája olyan, mint valami elitblokk. Szerintem úgy erőltetik az absztrakciót, hogy a legegyszerűbb dolgokkal sincsenek tisztában és ez az egész tendencia csak arra jó, hogy még inkább eltávolítsa egymástól az amúgy is egymástól távol sodródott társadalmi rétegeket. Ez a bajok gyökere és ezt fokozni ostobaság még akkor is, ha mindezt hangzatos és sokak számára értelmezhetetlen fennköltséggel teszik.

A súlyos témák után kicsit nézzük meg, “mit szeret Barbó” a hétköznapjaiban: tánc, zene, színház, fotó, könyv címszavak alatt mire gondolsz, mit érzel, tervezel. Tudom, hogy nehéz lesz elmondani néhány mondatban, mert nagyon összetett személyiség vagy…

Táncszínházból első számúnak tartom a Cirque du Soleil-t. Valami teljesen hasonló dolgot szerettem volna megvalósítani még kamasz koromban. Állandóan azt rajzolgattam, tervezgettem, hogy milyen műsorszámok és szereplők legyenek az előadásban. Visztanza vándorcirkusz névre kereszteltem az egész tervet, megálmodtam és sugallatként értelmeztem. Mára ez a terv komplexebb lett és technikailag nem kötődöm már az előadó művészet ilyetén formájához. Jelenleg egy nagyon összetett forgatókönyvön dolgozom több éve, ami valahol ebből a sugallatból fejlődött ki, de egyelőre nem mondhatok erről többet.
Zenében első számú kedvencem a G-funk, vagy Gangsta-Funk, és a hard core rap. Ha úgy tetszik, ez a perverzióm. Azt szeretem és látom benne, amit a lótuszvirágban, amely a mocsárban és posványban kivirágzó nemes szépség. Számomra ilyen lótuszvirágok a gangsta rap előadók mind.
Nagyon kedvelem még a magyar népzenét, ami úgy szól hozzám, mint egy anyai hang. Teljesen megrezegteti a lelkem. Nagy hatással van rám az orientális hastánczene, amit ha meghallok, már pezseg a vérem és önkéntelenül táncolni kényszerít.
Ki kell emelnem még két magyar előadót, akik szívem közepéből szólnak, bármit is mondanak. Az egyik a nyíregyi Bobafett, a másik a kun Bobakrome. Szerintem jelenleg ők a legjobbak a magyar felhozatalban: őszinték, lazák, igazmondók, pontosak és nagyon jó zenészek. Hogy kiváló minőségű amit csinálnak, az abból is látszik, hogy csórók… Nem pénzért, nem sikerért, igazi belső utas sorstársak ők.
Viszont az olvasás mindig is menedéket jelentett nekem a valóság borzalmai elől. Sok könyvet szeretek, mindet nem tudnám felsorolni, elmondom hát melyik a két kedvencem. Malcolm X önéletrajza az egyik fő lelki támogatóm, a másik pedig Lin Jü Tang, A bölcs mosoly című könyve, de abból is a korábbi kiadás a zseniális.

Nem leptél meg a válaszokkal, minimum ezt vártam tőled az alkotásaid ismeretében. Ha csak annyit mondok: állatok?

Mindenem az emberi faj, a majomszabásúak családja. Szűkebb értelemben vett testvéreimnek tekintem őket és életem minden mozdulása ezt a fajt szolgálja elsősorban. Unokatestvéreim az összes élőlény szimbióta lévén, és felmenőim az összes létező anyag, amely az ősrobbanásból származhat. Én egységben érzékelem a valóságot.

Ami szétválaszt minket egymástól az csak a tudatlanság, és ez ellen küzdök minden erőmmel. Azért van pár kivételezett kedvenc állatrokonom, ők a barátaim. Ezen kívül van pár állati forma, archetípus, amelyek totemként működnek animisztikus világomban, velük tudok a legkönnyebben azonosulni, ők a Tigris, a Majom és a Ló.

Tervek erre az évre, magánélet, művészet és fikció témakörökben?  Egyéb terveid hosszútávra?

Terveim erre az évre nagyszabásúak. Ezt az évet a biztonsági tényezők megteremtésére szánom. Például családot alapítok, elkészült a szobrászműhelyem, bár csak 2×2 m alapterületű, de nekem már ez is hatalmas előrelépést jelent ahhoz, hogy mikroméretnél nagyobb 3D-s műveket is létre tudjak hozni ismét. Leszokom a dohányról és minden szívnivalóról, egészséges életmódra váltok. Performancikat, dvd kiadványt, net megjelenést és kiállításokat is tervezek, mivel elértem azt a szintet, hogy már nem vagyok a végletekig maximalista. Bevállalom azt, aki vagyok, ennyit tudok, ez van. Továbbra is önkéntesként szándékozom dolgozni a Magyarok Szövetsége hálózatán belül, együtt építve nemzetünk közös jövőjét, melyben megtiszteltetés részt vennem.

Jó lenne, ha még az életemben megtapasztalhatnám annak a világméretű szellemi forradalomnak a kiteljesedését, amely már javában folyik. Terveim mindegyike ebben a folyamatban részt vállalni így vagy úgy, de mindenképpen a magyar nemzeten belül, annak érdekeit képviselve. Azt gondolom, hogy olyan világot élünk, amelyben értelmét vesztette az individualista karrierizmus, csak együtt emelkedhetünk, személyes erényeinket csak a közösség érdekében érdemes már kifejleszteni. Én ennek a jegyében élek.

TTGy

 

0 thoughts on “Bónyai “Barbó” Barbara

  1. hú. Hát azért ez meglepő. Alapvetően tetszett ez az interjú, de ez a kevés kép semmit sem ér megismerni valakit. Nem lehetne többet iderakni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.